A bécsi Duna-szigeten 2016 óta egy tenyésztőkonténerben több mint százezer tokhalat tenyésztettek, hogy kihelyezésük után az egyedek saját önfenntartó populációkat hozzanak létre a Dunában. A cél a tokhalak vadállományának megerősítése és megóvása, valamint az egészséges, önfenntartó populációk helyreállítása a Duna különböző szakaszain – tudtuk meg Bécs Város Külképviseleti Irodájának sajtóközleményéből.
Bécs városa és a bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) kutatói 2016 ősze óta egy tenyésztőkonténer segítségével dolgoznak a „LIFE a dunai tokhalakért" projekt megvalósításán. 2019-ben kétszázezer ikrát helyeztek el a szigeten található konténerben. A nőstények egy része a Duna magyarországi szakaszáról származik, a többi hal pedig a projektcsapat által került befogásra. Eredményes volt a keltetés, hiszen 71.000 egyed született meg így.
2021-ig a projekt százötvenezer tokhal előnevelését tűzte ki céljául, amit tavaly év végén már majdnem el is értek. A tokhalakat a bécsi Duna-szigeten tenyésztik, nevelik, majd a projekthez tartozó területeken, a Duna ausztriai, utolsó szabadon folyó szakaszaiban engedik őket szabadon.
Nyomkövetés céljából jeladókat helyeznek el a halakon, ezzel a módszerrel a vándorlási szokásaikat és előhelyeiket tudják feltérképezni és dokumentálni.
Nagy a nemzetközi érdeklődés is a projekt iránt. Számos európai országból érkeztek delegációk a Duna-szigeten található tenyésztőtartályhoz, de a projekt Kínában is nagy érdeklődésnek örvend.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.