Itt nézheti meg a világ legdrágább festményét

Egyesült Arab Emírségek
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 27. 14:05
Az Abu-Dzabi Louvre-ban kiállítják szeptember 18-től Leonardo da Vinci Krisztus-portréját, a Salvator Mundit, amelyet múlt év novemberében 45 millió dollárért (120 milliárd forint) vásároltak meg a Christie's New York-i árverésén.
MTI

A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma. A 64,5 x 44,7 centiméteres kép első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, később a festmény eltűnt a szem elől. A képet 1958-ban még mindössze 45 brit fontért vette meg egy amerikai gyűjtő a Sotheby's egy árverésén, és tavaly bocsátotta a műkincspiacra.

A világ legdrágább festménye a Christie's aukciósház programfüzetében Forrás: Shutterstock

Az aukció után nem közölték a vásárló kilétét, csupán annyit, hogy telefonon tette meg ajánlatait a mintegy 20 percen át folyó ádáz licitharcban. Később derült ki, hogy az abu-dzabi kulturális minisztéruim felhatalmazta a szaúdi királyi család egy tagját, hogy a nevében licitáljon a műért. Az abu-dzabi Louvre-nak nem ez az első meglepő húzása, hiszen a Dubajba vezető autópálya mentén is állítottak már ki műveket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.