Űrhajósokkal ebédeltünk a Kennedy Űrközpontban

Száz évvel ezelőtt vasutas, ötven évvel ezelőtt tűzoltó vagy rendőr, három-négy évtizeddel ezelőtt pedig minden gyerek űrhajós akart lenni. Gagarin, Neil Armstrong, vagy az első – és eddig egyetlen magyar űrhajós – Farkas Berci képe lógott a fiúk falán. Több korosztály falta Isaac Asimov és Stanislaw Lem fantasztikus regényeit, és állt sorba az újságosnál, amikor megjelent a Galaktika folyóirat legújabb száma. Az űrkutatás mára mindennapos dolog lett – de a floridai Kennedy Űrközpont ma is épp olyan népszerű, mint amikor évtizedekkel ezelőtt megnyitotta kapuját a látogatók előtt.

Évi hárommillió felnőtt és gyerek csak nem téved! Már csak azért sem, mert sokan vannak olyanok, akik minden évben, vagy akár évente többször is felkeresik a Kennedy Űrközpontot. A világ egyetlen üzemszerűen működő, de látogatók előtt is nyitva álló űrközpontja megéri a fáradságot – és a kiadott dollárokat is. A központ Orlandótól csak egyórás autózásra van, érdemes két napra tervezni, ugyanis egy nap alatt csak rohamtempóban lehet betekinteni az űrkutatás boszorkánykonyhájába.

Három-kettő-egy – Start!

Az igazi és megismételhetetlen kaland, maga az űrrakéta fellövése. A Kennedy Űrközpontban erre is van lehetőség. No, persze nem az irányítóközpontból, és nem is a rakéták lábától. De a tisztes távolságban elhelyezett széksorokból szemtanúja lehet bárki egy kilövésnek. Nem kell egyebet tenni, mint az űrközpont honlapján megnézni – a launches fülön – azt, hogy mikor lesz a következő rakéta indítása.

Mivel ez általában hajnaltájt esedékes, a kíváncsi látogatók már az éjszakát is az űrközpontban töltik, és ha szerencséjük van, végignézhetik, filmezhetik a lomhának tűnő rakéta felemelkedését. Űrsikló innen már nem indul, az Atlantis utolsó útjára 2011-ben került sor. Az egyetlen veszély az időjárás. A fellövést ugyanis a szeszélyes floridai időjárás meghiúsíthatja, vagy órákkal, netán hetekkel eltolhatja azt.

Rakétakerttől Apolló-programon át az Atlantisig

A jegyváltásnál az előrelátó szervezők olyan térképet nyomnak a kezünkbe, amelyen minden látványosságot feltüntetnek, és mellé írják, hogy az körülbelül mennyi időt vesz igénybe. A Rakétakertet – Rocket Garden – például csak félóra beautózni az űrközpont buszával. Itt, mint szálfa fenyők magasodnak a kilövő- és hordozórakéták az elmúlt negyven év „terméséből". Ugyanez a busz viszi el a látogatókat az összeszerelő épülethez, ahol amúgy állandóan folyik a következő expedíció űrhajóinak készítése. Illetve elvisz a kilövő álláshoz is, ahonnan az űrhajókat felbocsátják.

Egy órát kell szentelni annak az IMAX-filmnek, amely az űrkutatásról és az univerzum titkairól szól. Két-három órás az a busztúra, amely a Saturn rakétákhoz, és az Apolló űrprogram szemtanúihoz vezet el. Ezekkel akár meg is telne a nap, de akkor kimaradna a legújabb és tán legizgalmasabb bemutató, az Atlantis.

Az űrsikló születése

Az Atlantis az utolsó űrsikló neve volt. Hogy miként jött világra a hagyományos rakétákat felváltó repülőgépszerű űrjármű, azt a Space Shuttle Atlantis bemutatón lehet végigizgulni. Szó szerint, hiszen először egy filmen mutatják be a nagy ötlet, a többször felhasználható űrjármű születésének fázisait. Majd a hatásos mozi végén ellenfénybe „merítik" a vetítővásznat, amely mögött ott függ, az utolsó űrsikló, az Atlantis.

A többszintes múzeum a repülések szinte minden titkáról részletes felvilágosítást ad: a hajtóművek tervezéséről, a repülőt borító kerámialapkákon át az űrséták menetrendjéig. Megtudhatjuk, hogy nem csak a teflonbevonat, de a vonalkódokat felváltó QR-kódok is az űrkutatás melléktermékei.

Egy űrsikló ugyanis 2,5 millió alkatrészből készült, és minden apró darabkát dokumentálni és azonosítani kellett – erre a hagyományos vonalkód már nem volt alkalmas. Így született meg az a QR kód, amit ma már mindenütt alkalmaznak. De van itt űrhajósokat szállító busz, komplett űrhajóbelső, űrrobot és tengernyi más felszerelés. Mindezeket elmagyarázni csak igazi szakértő tudja – és ki lenne erre a legalkalmasabb, mint egy űrhajós.

Személyesen a hősökkel

Ugyanis bármilyen furcsa, az egykori hősök ma is ott vannak az űrközpontban. A nyugdíjas asztronauták csoportokat vezetnek, oktatási programokban vesznek részt, és turistákkal ebédelnek. A több száz űrhajós közül sokan örömmel töltenek el egy órát a vezetéssel, és utána még egyet a közös ebéddel. Ez utóbbi nem is olyan drága: felnőtteknek 30, gyerekeknek 16 dollár, ami igazán méltányos ár egy űrhajóssal elköltött ebédért.

De az igazán kalandvágyók repülhetnek is a hősökkel – igaz, ezt sokkal drágábban mérik. A szimulátoros kalandhoz egy vérbeli, sok űrkalandot megért asztronauta társ is jár. Nekünk Tom Jones – no, nem az énekes, hanem becsületes nevén Thomas Jones – jutott. Az apró termetű űrhajós négy Atlantisz-expedíción vett részt, és három űrsétát tett a kozmoszban.

Biztos, hogy sok száz, sok ezer embernek mesélte már el kalandjait, de nem volt fásult most sem. Az űrhajósok életéről, kalandjairól, felkészüléseik részleteiről mesélt majd másfél órát – majd persze mosolyogva állt fényképeszkedni a látogatók mellé is.

Amint az a fenti rövid beszámolóból is látszik, a Kennedy Űrközpontot alaposan bejárni, minden részletét megtekinteni nem órák, hanem hosszú napok kérdése. Ráadásul, a remekül összeállított kiállításokat, a pazar filmeket és bemutatókat mind úgy valósítják meg, hogy minden látogató – legyen az mexikói, albán, holland vagy magyar – egyaránt megértse, és élvezze.

És ha van olyan, akinek mindez még mindig nem elég, annak ott vannak az ajándékboltok. Ezekben a könyveken, CD-ken kívül űrhajós bögréket, fóliába csomagolt spéci űrhajós fagyit, modelleket és még tengernyi emléktárgyat lehet megvenni. De aki kisbabájának űrhajós kezeslábast szeretne venni, az sem jött hiába – minden méretben kapható az is. Csak pénz kérdése.

Cikkünk szerzője Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa.