Itt a brutális igazság: kitálalt expárja a műsorvezetőről

műsorvezető
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 30. 07:00
A műsorvezető volt párja nem beszélhetett a kapcsolatukról, ám most bizony minden szennyest a nyilvánosság elé tár.

Eddig sem a hűség mintaképének tartották a valóságshow-sztárból lett műsorvezetőt, ám azt nem tette zsebre, amit a volt barátnője mesélt róla az újságoknak.

Fotó:   Pixabay

Pete Wicks volt barátnője, Kayla Wild a The Sun-nak adott exkluzív interjújában lerántotta a leplet a műsorvezetőről. Elmesélte, mennyire nárcisztikus is a férfi és hogy borzalmas volt vele a szex.

A pár már azelőtt randizni kezdett, hogy ismertek lettek volna. „Még mindig olyan, mint akkor, amikor az anyja lakásában lakott egy aprócska szobában Essexben. Számára a randizás a mai napig abból áll, hogy elvisz a McDonald’s parkolójába és vesz egy turmixot. Vagy kirándulni kellett menni, amit mondjuk élveztem. Csak később jöttem rá, hogy azért volt, hogy ne lásson meg minket együtt senki. Eljárt a barátaival szórakozni, de engem egyszer sem hívott el. Azt mondta, titokban akarja tartani, mert ő annyira zárkózott alkat, hogy szeretné magának megtartani, ami közöttünk van. Én ettől úgy éreztem, mintha selejt lennék, hogy nem vagyok elég jó neki, hogy bemutasson a barátainak, felvállaljon engem ország-világ előtt. Egyetlen nőnek sem lenne szabad elfogadni, hogy így érezze magát egy férfi miatt. De fiatal voltam…” - kezdte történetét a most 37 éves Kayla.

Aztán Pete végre elvitte egy forgalmas kocsmába. Kayla azt hitte, végre itt az áttörés a kapcsolatukban. Valóban az volt, csak nem olyan értelemben, ahogy várta. Pete ugyanis fapofával annyit mondott neki: „megcsaltalak”.

A műsorvezetőt most egy hét leforgása alatt két különböző nővel látták Londonban meghitten csókolózni. Kayla nem döbbent meg, hogy több vasat is tart egyszerre a tűzben.

„Soha nem lepődtem meg azon, ahogyan ennyi nővel bánt – mert pontosan tudom, milyen. Egy évig húzott, aztán elvitt a legnyilvánosabb helyre, amire csak gondolni tudott, hogy elmondja, megcsalt, abban a reményben, hogy nem csinálok majd jelenetet. Teljesen összetörtem. Egy igazi lúzer, és én megúsztam, sajnálom a következő nőt, aki vele van. Ha ma látnám, azt mondanám neki, hogy változtasson a szokásain, különben soha nem talál majd egy nőt, akivel letelepedhetne. Mindig ugyanaz a forgatókönyv…”

„Akkoriban erős nárcisztikus vonások jellemezték. Titokban tartott, cserbenhagyott, azt mondta, nehezen megy neki az elköteleződés. És ő nem változott vagy fejlődött. Ugyanazokat a mintákat ismétli újra és újra.”


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.