Szombat délutántól szabad az út a Flórián téri felüljárók déli hídján

buszsáv
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 12. 17:04
November 15-én, szombat délután 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt.

Mintegy nyolc hónappal a március 1-jei lezárása után november 15-én, szombat délután megnyílik a Flórián téri felüljárók megújult déli hídjának az útpályája a személy- és az egyéb gépjárművel közlekedők előtt. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a forgalom rövid szakaszon egy, azután két sávon haladhat az Árpád híd, illetve Pest felé.

 

A szakemberek még a déli híd megnyitása előtt, november 14-én, péntek este 20 órakor elkezdik a felújítás második üteméhez – az északi híd felújításához – szükséges ideiglenes forgalomtechnika kialakítását, ami tartalmazza a hídhoz tartozó útvonalak és a híd alatti, jelenleg meglévő forgalmi rend módosítását, valamint az Árpád hídon Buda felé tartó új buszsáv létesítését is. A munkák ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetenként lezárással járnak. A BKK kéri a környéken utazókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Ideiglenes forgalmi rend a déli híd megnyitása előtt

Fontos változás, hogy péntek estétől megszűnik a felhajtási lehetőség az északi hídra Szentendre irányából Pest felé, miközben nyitva marad rajta az Árpád híd felől Szentendre irányába haladó egy sáv. A déli híd szombat délutáni megnyitásáig Szentendre irányából Pest felé csak a Pacsirtamező utcai visszafordító segítségével lehet közlekedni.

Ideiglenes forgalmi rend a déli híd megnyitása és az északi híd teljes lezárása között

A déli híd megnyitásától az északi híd lezárásáig tartó átmeneti időszak első szakaszában az alábbi forgalmi rend lesz érvényben a Flórián térnél:

· a megújult déli hídra Szentendre felől Pest irányába haladva egy sávon lehet felhajtani, ami a folytatásban egy sávval kiszélesedik (ez a forgalmi rend fennmarad az északi híd teljes felújításának idejére), és nyitva lesz a lehajtó ág is az Árpád fejedelem útja felé;

· az Árpád hídról érkezők egy sávon tudnak az északi hídon Szentendre felé haladni, illetve a Tavasz utcán egy sávon, kis ívben kanyarodhatnak jobbra, vagy két sávon haladhatnak tovább egyenesen, a Vörösvári út felé;

· a Vörösvári út felől érkezve továbbra sem lehet balra kanyarodni, de jobbra hajtva, a Pacsirtamező utcai visszafordítón keresztül elérhető a Szentendrei út;

· Szentendre irányából alul, a megújult déli felüljáró mellett egy sávon lehet egyenesen, a Pacsirtamező utcai visszafordító felé hajtani, a szélső sávban változatlanul autóbuszsáv lesz kijelölve.

A híd alatti csomópont átmeneti időszakbeli fokozatos átalakításával

  • megszűnnek a sávelhúzások, és kiszélesedik a Tavasz utca;
  • Szentendre irányába alul két sávon lehet majd jobbra kanyarodva haladni, és a Vörösvári út felé szintén két sávon haladhatnak tovább egyenesen a gépjárművel közlekedők, valamint
  • az Árpád hídról érkezők a Pacsirtamező utca irányába három sávon haladhatnak.

Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én estétől elkezdődik. Az északi hídon – ugyanúgy, mint a déli felüljárón – az útburkolat bontásával és a pályalemez alapos átvizsgálásával indul a felújítás. Az ehhez kapcsolódó forgalmi változásokról a BKK későbbi közleményében ad részletes tájékoztatást.

Továbbra is buszsávok segítik a közösségi közlekedést

A BKK továbbra is kéri az arra közlekedőket, hogy – lehetőségük szerint – a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. Emellett azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy Pest felől az Árpád hidat lehetőleg elkerülve, másik híd használatával közelítsék meg az úti céljukat, mert az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé lényegesen kisebb lesz, mint a felújítás első ütemében.

A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os, 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a szombat délutáni megnyitástól kezdve ismét a déli hídon közlekednek, így nem érintik a bevásárlóközpont melletti Flórián tér megállót. A 34-es, 106-os, 901-es és 918-as autóbuszok viszont ismét megállnak a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyen. A megújult felüljárón haladó buszok gyorsabb eljutást, a Szentlélek térnél pedig ismét fontos átszállási lehetőséget biztosítanak a közösségi közlekedéssel utazóknak.

Az északi híd felújításának idején is buszsávok segítik a közösségi közlekedést: az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig új buszsáv létesül, hogy a második ütemben segítse a Buda felé tartó 34-es, 106-os és 226-os, valamint a Margitszigetre közlekedő 26-os autóbusz, továbbá az elővárosi autóbuszok haladását.

A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi rendben is figyeljenek a Szentlélek téri megállóhelyről kiinduló, a déli hídfőre felhajtó, illetve a Tavasz utca felől besoroló autóbuszokra, és segítsék azok közlekedését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.