Még nem lélegezhetünk fel: durva, amit a meteorológusok közöltek

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 08. 11:55
Ennek most sokan nem fognak örülni.

Kedden is több hullámban valószínű zápor, zivatar, és hétfőhöz hasonlóan kedden is lehetnek heves zivatarok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Kedden is lehetnek heves zivatarok Fotó: Pexels.com

Azt írták, a kiterjedt csapadékrendszer mögött is érkeznek, illetve képződnek újabb cellák.

A HungaroMet Zrt. veszélyjelzése szerint az éjszakai órákban érkezett zivatarrendszer a tovább halad északkeleti irányba, jellemzően intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb méretű jég kíséretében. A késő délelőtti óráktól dél, délnyugat felől akár több hullámban is intenzív zivatarok képződhetnek , illetve érhetik el az országot viharos, óránként 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és lokálisan felhőszakadás kíséretében.

Kiemelten a déli óráktól főként az ország déli részein és a Tiszántúlon a heves zivatarok valószínűsége is megnő. A cellák összeszerveződéséhez is kedvezőek a feltételek, kiemelten az Alföldön, így ott egy zivatarrendszer kialakulását sem lehet kizárni nagyobb területet érintő károkozó széllökések kíséretében.
Az átvonuló hidegfront hatására északnyugaton a szelet a délutáni óráktól viharos lökések is kísérhetik.

Felhívták a figyelmet arra, az időjárási helyzet függvényében a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzés is kikerülhet heves zivatarokra károkozó szélrohamok - írja az MTI.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.