SportRonaldinhóra a Milan csapott le Véget ért a nyár egyik labdarúgó átigazolási szappanoperája. Tegnap ugyanis a brazil Ronaldinho 2011. június 30-ig érvényes szerződést kötött az AC Milannal. A Barcelonát maga mögött hagyó zseni közel 5 milliárd forintnyi összeget fizetett érte.
CelebLászlót férfi volta miatt küldték el Az sokszor előfordult már, hogy valaki azért nem kapott meg egy állást, mert valamely kisebbséghez tartozik, s az is, hogy azért nem vették fel, mert nő. Sajgó Lászlóval viszont éppen az volt a baj, hogy férfi.
SportNémeth szerint nyerhetünk ma Németh Krisztián, az U19-es futball-válogatott csatára úgy véli, hogy a spanyolok elleni, mai Eb-csoportmeccsen jobban fognak játszani, mint az első találkozón Bulgária ellen. A csehországi Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott a...
AktuálisNépfőiskolát szervez a gárda vezetője A Magyar Gádra tiszteletbeli elnöke, Vona Gábor is támogatója és egyben szervezője annak a magát népfőiskolának tituláló intézménynek, melyet alapítói - értelmezésük szerint - az állami közoktatás hiányosságainak ellensúlyozására...
AktuálisMóri mészárlás: elvált W. Róbert Lelki okokkal magyarázta a móri mészárlással gyanúsított Weiszdorn Róbert, hogy nem ment el saját válóperére. A bíróság nélküle is kimondta házassága felbontását.
CelebMakói horror: Heni szülei találkoztak Juca mamával Szinte napra pontosan a borzalmas bűncselekmény után két évvel egymás szemébe néztek a felgyújtott lány, Pénzes Henrietta szülei és a gyilkosságért elítélt K. András édesanyja, Juca mama. A különös találkozást az áldozat szülei...
Test és lélekGyorsan kialakul a szerelem, ha összeillik két ember aurája Van, hogy egy régóta társtalanul élő ember már régóta keresi az igazit, de a környezetében felvonuló jobbnál jobb "partik" közül mégsem fogja meg senki. Nincs könnyű dolga annak, aki valóban egy csak érzelmeken alapuló kapcsolatot keres,...
Aktuális38 éve képtelen elvégezni az általánost Az indiai Shiv-Charan Yadov 74 éves, és még mindig tizedik osztályba jár. Nem csoda tehát, hogy hivatalosan is a nyugdíjas férfit választották a világ legrosszabb tanulójának.
CelebNe hajoljon le Jordániában! Kellemetlen meglepetések érhetik a embert a nyaraláson, ha nem ismeri az adott ország szokásait – tudtuk meg Görög Ibolya protokollszakértőtől. Illik felkészülni annak az országnak a szokásaiból, ahová indulunk, s mindenütt örömmel...
AktuálisTízezren rekedtek utcán egy bomba miatt Becslések szerint tízezer embernek kellett elhagynia ideiglenesen az otthonát Angyalföldön, azok után, hogy egy műhely szerelőaknájának bővítése során 500 kilogrammos második világháborús bombát találtak. Lapzártánkkor még nem kezdődhetett...