CelebÖt év után szabadul Fritzl? Az amstetteni rém néven elhíresült Josef Fritzl lehet, hogy csak 10 éves börtön büntetést kap lánya sorozatos megerőszakolásáért és fogvatartásáért, és azért, hogy hét gyereket nemzett a nőnek.
SportHalmosit csak 876 millióért engedik el a Zarándokok Megnőtt Halmosi Péter ázsiója. És a vételára is. Az angol második ligában szereplő Plymouth Argyle – becenevén: Zarándokok – bejelentette, csakis 876 millió forintnak megfelelő hárommillió fontért válik meg baloldali középpályásától.
SportBiros: szó sincs mumusról A málagai Európa-bajnokság elődöntőjében az utóbbi évek legnagyobb riválisának számító szerb csapattal találkozik ma a magyar vízilabda-válogatott, miután a keresztbejátszás során – szerdán, lapzártánk után – könnyedén...
AktuálisDühöng a szállodás, örül a nyaraló az erős forint miatt Kinek jó és kinek rossz az erős forint? A külföldre nyaralni indulóknak és devizahiteleseknek jól jön, míg az árujukat külföldre eladó magyar cégek és a turizmusból élők nyögik a bikaerős forintot, ráadásul az infláció is nőhet
CelebGorbi agyonlövi Sztálint Mihail Gorbacsov, volt szovjet elnök előbb lefejezi, majd géppuskával agyonlövi Sztálint – legalábbis az egyik legnépszerűbb orosz rock együttes videoklipjében. Gorbacsovot egy vikingnek öltözött izomkolosszus játssza, aki elhatározta,...
SportMessze szállt Pars Krisztián kalapácsa Szűk hónappal a nyári játékok előtt nagyszerű hír, hogy Pars Krisztián a világ idei legjobb eredményével, 81,96 méterrel nyerte meg a férfi kalapácsvetést a Lahtiban rendezett atlétikai versenyen.
CelebÖt asszonyt mérgezett meg a galócaleves Gyötrelmes napokat él meg az az öt thaiföldi hölgy, akik gombamérgezéssel kerültek kórházba szombaton. A fiatal asszonyokat napokon keresztül hasmenés, hányás kínozta, szinte egyetlen percre sem tudták elhagyni a mellékhelyiséget. - Ezt...
SportSpanyol kézbe kerül az Aranylabda? Ha a nemzetközi futballsport legfrissebb híreiről, pletykáiról esik szó, abban az olasz sajtó verhetetlen. Máris megírták Itáliában, hogy a 2008-as Aranylabdáért két spanyol labdarúgó fut versenyt.
CelebA Megasztár zsűritagját százezer euróra büntették meg Százezer euróra büntette a német ORTT az RTL csatornát, amiért Dieter Bohlen folyamatosan közönségesen beszél a kinti Megasztár műsoraiban. A zsűritag Bohlen legutóbb egy műpéniszhez hasonlította az egyik versenyző produkcióját.
AktuálisKinyitott Honecker atombunkere Idén először lehet belülről is megnézni Erich Honecker rettegett NDK pártvezér bunkerját. Már a méretei is elképesztőek a Prenden falucska melletti szupertitkos építménynek, amely több, mint 85 000 tonna(!)betonból épült