AktuálisSportlövészet: Igaly a finálét célozza meg A sportlövők az elmúlt két olimpián imába foglalhatták Igaly Diána nevét, hiszen egyedüliként szerzett érmet – előbb bronzot, majd Athénban aranyat – a sportágnak. S van rá esély, hogy Pekingben még tovább növeli az ázsióját.
CelebBen Affleck 2,5 milliárdos házat vett születendő kislánya kedvéért Házzal és babával is gyarapodnak Affleckék. Ben és felesége, Jennifer Garner a második gyermeküket várják. Első kislányuk, Violet most két esztendős, Jen pedig az ötödik hónapban van.
AktuálisBerlusconi lemezt ad ki Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök bevallotta: több időt szeretne szentelni a zenének, mint a politikának. Nem ez az első eset, hogy a kormányfő dalra fakad – 2003-as, szerelmes dalokat tartalmazó albuma 45 ezer példányszámban kelt...
SportKét évre eltűnt a Juventus, de most megnyerné a BL-t Ma rendezik a Bajnokok Ligája 2008–2009-es idényének harmadik selejtezőkörének első mérkőzéseit (a visszavágókat augusztus 27-én kerül sor), vagyis a célegyenesébe fordult a legrangosabb európai kupasorozat bevezető szakasza. A tét...
AktuálisSzávay párosban is búcsúzott A Szávay Ágnes, Arn Gréta kettős nem jutott be párosban a legjobb 16 közé a pekingi olimpia teniszversenyén, miután a nyitófordulóban két játszmában kikapott a japán Morita Ajumi, Szugijama Aj duótól, írja az MTI.
CelebCampbell cicijével fogta meg milliárdos kedvesét Fülig belezúgott Naomi Campbellbe orosz milliárdos kedvese, Vlagyimir Doronin. Barátaik szerint a férfit a modell formás cicije vette le a lábáról. Nem csoda, hogy közös nyaralásuk alkalmával Campbell előszeretettel mutogatta a kedvelt testrészt.
AktuálisBorzatsztó balestet szenvedett a magyar súlyemelő - durva fotókkal A 77 kilósok között szereplő egyetlen magyar súlyemelő, Baranyai János látványra rendkívül csúnya sérülést szenvedett. Az eset után azonnal kórházba került, ahol az orvosok sikeres beavatkozást hajtottak verge rajta.
AktuálisSzervezetten kopasztják Budapesten a külföldieket Korántsem egyedi eset az, ami a Dohány utcában történt, legföljebb a többi nem ennyire durva – állítja Ferenc, aki több éjszakai klubot vezet. Bár maga is hasznot húz ebből a világból, azért tálalt ki a Borsnak, mert úgy gondolja:...
CelebHaldokló Newman millióin marakodik a családja Paul Newman családja képtelen kivárni, hogy a színészlegenda meghaljon. A família ugyanis már most marakodik a sztár millióin, gyerekei minél nagyobb részt szeretnének megkaparintani vagyonából.
AktuálisMost tombol az allergia igazán Agyzsibbasztó tüsszentésektől, állandó orrfolyástól, idegesítő vakarózástól és fulladástól kínlódnak az allergiások, ugyanis éppen most virágzik erősen a parlagfű, a fekete üröm, és Magyarországon ettől szenvednek a legtöbben.