AktuálisJókor ébreszt az okos telefon Ki ne szeretne korán reggel frissen és kipihenten kipattanni az ágyból? Finn kutatók megtalálták a megoldást. Olyan mobilra tölthető programot fejlesztettek ki, amely a beállított ébredési idő előtti fél órában már elemzi a szuszogást,...
AktuálisKoldul a Parlamentnél az ivádi polgármester Ha kell, minden nap 120 kilométert autózik a fővárosba Ivád polgármestere, hogy támogatást, illetve kölcsönt kérjen falujának. Egy pályázaton ugyanis a település nyert egy tízmilliós kisbuszt, amelynek az árát csak a számla bemutatása...
CelebRoham a pesti AC/DC-koncert jegyeiért A világon mindenütt óriási érdeklődés és hisztéria fogadta az AC/DC október végén induló koncertkörútjának hírét, amelynek során jövő márciusban a Papp László Sportarénában is fellépnek.
AktuálisIndul az államfői posztért a Tetthely egykori sztárja Lehet, hogy Ronald Reagan volt amerikai elnök után ismét egy színészből lesz csúcspolitikus? A Magyarországon is nagysikerű Tetthely című televiziós sorozat főnyomozóját ugyanis államfőjelöltként indítja a Németországban egyre sikeresebb...
AktuálisNálunk főznek a bajnok séfek Maritimes homársaláta kesudiós–vörösáfonyás vinegrettel, ropogós malacdagadó, erdei gombákba göngyölt szarvasbélszín. Többek között ezeknek a finomságoknak az elkészítésével nyerték meg a bangkoki világbajnokságot a földkerekség...
AktuálisMegmenekültek az abonyi oroszlánikrek Újabb két szőrmókot fogadott örökbe Tóth Tibor, az abonyi állatkert igazgatója. A két oroszlánkölyök három héttel ezelõtt látta meg a napvilágot, harmadik testvérük elpusztult. A kicsik sokáig életveszélyben voltak, mára azonban...
SportKiszámoltuk, hogy lehet világbajnok Hamilton Bár még két futam van hátra az idei Forma–1-es sorozatból, Lewis Hamilton akár a most hétvégi Kínai Nagydíjon eldöntheti a világbajnoki cím sorsát. Igaz, ehhez az ő remeklése mellett arra is szüksége lenne, hogy két vetélytársa,...
CelebRendőrfeleség acsarkodott Keleti Andival Csúnyán átverte Keleti Andreát a Kész átverés stábja. Andit egy igazoltatás során cserkészték be Csonka András segédletével. Andrea és Bandi éppen egy fellépésre indult, amikor megállította őket egy rendőr.
AktuálisVeszélyben Törőcsik Mari élete Törőcsik Marit, a Nemzet Színészét életveszélyes állapotban intenzív osztályon kezelik.
SportTengerparti nyaralásáról mesélt Mincza Ildikó-fotóval Mincza Ildikó, a pekingi olimpia bronzérmese végre pihenhetett egy hetet a családjával. A párbajtőrvívó az ötkarikás játékokat követően még nem vonulhatott el a világ elől, hiszen az olimpia egyetlen magyar női egyéni érmesét szétszedte...