AktuálisNyári leértékelésre tódulnak a vevők Szép haszonnal dolgozhatnak a kereskedők, ha féláron is érdemes kiárusítaniuk készletüket. A nyári vásár idén előbb megkezdődött, mint maga a nyár, tódulnak a vevôk boltokba.
CelebA netezők céltáblájává vált a tinisztár Az ismeretlenből dobbantott a slágerlisták élére a rangos zenei díjakat begyűjtő SP, akit imádnak a lányok, és durván támadnak az internetezők.
AktuálisDemszky állást keres Még nem tudja, miből él meg október után Demszky Gábor. Ezt maga Budapest ősszel leköszönő főpolgármestere nyilatkozta nyaralása alatt a Borsnak.
AktuálisVisszavonul a csúcsanyós A csúcson kell abbahagyni – vallja Gobányi Sándorné, aki tavaly zsebelte be a Legszebb Anyós megtisztelő címet. Ezért a ma megrendezett megmérettetésen már nem is indul.
AktuálisCozma-ügy: nyolcan maradtak előzetesben Már csak nyolc ember maradt előzetes letartóztatásban a Cozma-ügyben, miután a nyári ítélkezési szünet előtti utolsó napon a pert tárgyaló bírónő előzetes letartóztatásokat, házi őrizeteket szüntetett meg.
AktuálisBarátjáért sikkasztott 84 milliót Roxi Nyolcvannégymillió forintot sikkasztott el szerelme kedvéért N. Roxána. A korábban modellként is dolgozó nő most arról álmodozik, hogy filmet forgatnak történetükből.
CelebA pasi, aki már tudja, hogy a nő több egy nemi szervnél Bár a sokoldalú lantművész, Benkő Dániel nemrég még azt harsogta: vaginákat készül festeni, Voksán Virág rádöbbentette, hogy a nő több egy nemi szervnél.
AktuálisMűhiba: Boglárka csak gyomorszondával tud táplálkozni Erős lúgot itattak egy szülésre készülő kismamával az Állami Egészségügyi Központban februárban. Keményné Makai Boglárka azóta csak gyomorszondával tud táplálkozni.
CelebSztárolták Stohlt az RTL Klubban Sztárnak kijáró rajongással fogadták Stohl Andrást az RTL Klub reggeli műsorában, ahol a színész megígérte: kemény munkával fejezi ki a háláját a közönségnek a feléje áradó szeretetért.