CelebValóVilág: a legtöbb szesz és a legkevesebb szex Alekosznak és Évának jutott Számos erotikus közeledésnek lehettünk szemtanúi, nem beszélve a plátói, illetve a beteljesült szerelmekről.
CelebMel Gibson: szakácsként is jól megélnék Hollywood egykor ünnepelt, ma kitaszított botrányhősének esze ágában sincs illedelmesen válaszolgatni a „firkászoknak”. Mel Gibsont új filmjének bemutatóján faggatta a svájci Blick.
CelebBiszexuális apjával kapta rajta férjét Vanessa Redgrave A Redgrave-Richardson család történetének újabb tragikus részlete került napvilágra: Vanessa saját apjával kapta rajta az első férjét.
CelebKeleti Györgyi bajt hozott Tóth Verára Keleti Györgyi egy jóképű fiúval jelent meg a TV2-ben. A miniszter lánya először mutatkozott nyilvánosan azóta, hogy kiszabadult az előzetesből.
AktuálisHagyó vallási tébolyba menekült Egy kis egyház segíti Hagyó Miklós lelki megtisztulását. Tagjai a hét majd minden napján felkeresik a házi őrizetben lévő volt szocialista politikust, hogy együtt imádkozzanak.
AktuálisValóVilág: Béci átka sújtja Alekoszt Eljött a nagy pillanat, amikor kiderül végre, hogy Alekosz, Éva vagy Jerzy nyeri meg a fő - díjat. Ki emlékszik már, mi mindent éltek át együtt a féléves önkéntes rabság alatt?
AktuálisÁllást kell találnod, új péniszt akarok Zaprian Lozanov, akinek péniszét legjobb barátja vágta le, most azt követeli, menjen el dolgozni, hogy legyen pénze új péniszre.
SportEladó a 182 milliós autócsoda A gazdag gyűjtők legnagyobb örömére a Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore megválik legendás Jaguár XJ220-asától.
AktuálisElfogták a zászlóégető nyugdíjas tűzoltót Egy nyugdíjas tűzoltót fogott el a rendőrség, mert a rendvédelmi dolgozók pénteki tüntetésén felgyújtott egy zászlót. A rendőrségi közlemény szerint a férfi egy fehér anyagot égetett el, amire kék festékkel Dávid csillagot festettek.