AktuálisVersenyt fut a vidrával a 4 éves kisfiú - aranyos videó A cuki videók kategóriájában tarol a neten az a 3-4 éves amerikai kisfiú, aki a kaliforniai állatkertben összebarátkozott az egyik vidrával és versenyt fut vele.
AktuálisRózsadombi otthonában lett rosszul Mádl Ferenc Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Magyar Köztársaság 2000 és 2005 közötti államfője élete utolsó időszakában is aktívan részt vett a közéletben.
AktuálisBörtönbe került, mert az elnök vécéjét használta Három hete börtönben sínylődik egy rendőr, akinek a vétke mindössze annyi, hogy amikor a természet szólította, véletlenül az elnök mosdójába ugrott be dolgát végezni.
AktuálisEsküvőre készül a sztárpár Brad Pitt arra célozgat, hogy hamarosan házasságot köt Angelina Jolie-val, de csakis a gyermekeik miatt.
Test és lélekÉhezőművész az Insignia Ecoflex Az átlagos autós általában három adatot tud a saját járgányáról: mennyibe került, hány lóerős és mennyit fogyaszt. Míg az első két adat aránylag precíz, addig a harmadikat szereti mindenki jobb színben feltüntetni a valóságnál.
AktuálisHárom halott: a gyilkos, az exbarátnő és a szeretője Szerelemféltésből végzett 17 éves exbarátnőjével és annak új barátjával egy 30 éves horvát férfi, majd maga ellen fordította a fegyvert.
AktuálisVörösborpor védi az ereket Érre menő küzdelem – mondhatnánk, hiszen a stroke, vagyis a szív- és agyérkatasztrófa a világ dobogós haláloka.
AktuálisÖngyilkosságot akart megakadályozni a lány - ő kapta a golyót a fejébe Szerencséje volt annak a 24 éves horvát lánynak, akit barátja lőtt fejbe, igaz nem szándékosan. A fiú öngyilkos akart lenni, Mia pedig megakadályozta.
Test és lélekKétszázzal repeszt az elektromos motor Akár 200 km/órás sebességgel is képes száguldani a kanadai Lito Green Motion elektromos meghajtással működő motorja, amely a 12 kWh-s lítium-polimer akkumulátornak köszönhetően 300 kilométert képes megtenni töltés nélkül.
AktuálisSzétszakította a robbanás a tatabányai férfit A tartálykocsi alatt fekvő ember maradványait a környékbeli kertekből szedték össze – mesélték a tatabányaiak a távirati irodának annak a robbanásnak a helyszínén, mely egy tartálykocsi szerelése közben következett be.