AktuálisKiirtotta családját, miután megtudta, hogy elbocsájtották Egész családját ki akarta irtani egy volt rendőr Nagy-Britanniában. A férfi felesége és egyik gyermeke meghalt, két másik gyermeke túlélte a vérfürdőt.
CelebPéppé verték egymást a villalányok Bődületes agyatlan verekedéssel végződött a villaboksz első felvonása. A lányok egymásnak levegőt sem hagyva ütötték egymást.
SportHímzett ruhában vonulnak fel sportolóink Londonban A Magyar Olimpiai Bizottság tegnapi közgyűlésén eldöntötték, hogy a hat kiválasztott közül melyik pályázat nyerje el a 2012-es olimpiai formaruháinak versnyét.
AktuálisAjándék ejtette csapdába Bandát Meggyűlt a baja a korai karácsonyi ajándékkal a londoni állatkert tigrisének, amelynek friss húst hozott a Jézuska. Ahogy megpróbálta kicsomagolni, a dobozba szorult a feje.
SportElcsalták Khan meccsét Nem túlzás azt állítani, hogy bírói segédlettel veszítette el vb-övét Amir Khan brit bokszoló, ugyanis az amerikai pontozók és a mérkőzés játékvezetője is máshogy látta a meccset, mint a találkozó egyetlen független bírája.
Test és lélekKét éven belül két kerékpároshíd ível át a Dunán Európai uniós pénzből két éven belül két kerékpáros Duna-híd is épülhet annak az országos fejlesztésnek a keretében, amelynek irányítására a Videoton elnöke, az aktívan kerekező Garancsi István kapott megbízást idén áprilisban a kormánytól.
AktuálisBüdös a banán, de hogy halált is okoz... Kerüli az üzleteket a 22 éves Georgina Dixon-Lane, akinek élete forog veszélyben, ha banán közelébe kerül.
Sport32 éve él tolószékben, de mászófalon edz - videóval Joachim Deckarm a világ legjobb kézilabdázójaként érkezett 1979 márciusában Tatabányára, a KEK-elődöntőjére, és emberi roncsként távozott. Ma, 57 évesen azért küzd, hogy újra járni tudjon.
AktuálisVégre sokasodnak az atomkrokodilok Nem várt, ám hasznos kapcsolat alakult ki egy veszélyeztetett krokodilfaj és az amerikai atomenergia között Dél-Floridában. A hüllők csodásan szaporodnak az atomerőmű körül.