SportNézőszámnövelő focista jöhet Magyarországra Csapatot keres magának a brazil aranylabdás Rivaldo. A 39 éves futballfenomén szívesen fejezné be a pályafutását egy közép-európai klubban, a Diósgyőr pedig komoly fantáziát lát a szerződtetésében.
AktuálisPénzükért tüntettek a vörösiszap károsultjai 1,1 milliárd forint szétosztása miatt tüntettek tegnap a vörösiszap károsultjai. A pénzt – melyet a kolontáriaknak, devecserieknek és somlóvásárhelyieknek gyûjtöttek az adakozók – az állam zárolta.
CelebSaját albérletbe költözik Muri Enikő Muri Enikő élete néhány hónap alatt tökéletesen megváltozott. Az énekesnő az X-Faktorban egészen a fináléig menetelt, ahol alulmaradt ugyan, de a legjobb énekesnőként távozhatott. Az utóbbi hetekben ráadásul a Madách Színházban is főszerepet kapott.
SportSittre vágták a Sopron volt játékosát Olaszországban is gőzerővel folyik a fogadási csalássorozat felgöngyölítése, a tettesek elfogása. Tegnap a rendőrség tizenhét személyt vett őrizetbe. Köztük van Luigi Sartor is, a Sopron volt játékosa.
AktuálisMatolcsy: semmi jelentősége nincs a forintárfolyamnak Ellentmond főnökének, a szakmának, sőt saját magának is Matolcsy György gazdasági miniszter forintárfolyamról tett kijelentésével.
CelebMagán érezte a pénztárosnő jeges tekintetét Sarka Kata Sarka Katát nem zavarja, ha időnként azzal kell szembesülnie, hogy ő is kap hideget-meleget csak azért, mert Hajdú Péter felesége. A kétgyermekes anyuka most is fülig szerelmes párjába.
CelebKétségbeestek Hernádiék - megvonják a színházak támogatását Színészek tucatjai kerülhetnek az utcára, perek sorozata indulhat. A napokban több színházat is értesítettek: jövőre nem kap állami támogatást. Hernádi Judit és Gálvölgyi János kétségbeejtőnek tartja a helyzetet.
CelebKocsis Tibi tevének köszöni győzelmét Az X-Faktor finalistáinak hatalmas szurkolótáboruk alakult ki a finisre, de biztosan Kocsis Tibor büszkélkedhetett a legextrémebb rajongóval, amely nem volt más, mint Szultán, a szerencsehozó teve.
AktuálisKísérti Orsolyát a darabolós gyilkos Õrült tettek kísérték T. Edit életét: harminc éve elrabolt egy kislányt, most pedig feldarabolta élettársát. Megtaláltuk az asszony volt sógorát, 1980-ban a nő nála rejtegette a bölcsiből elhurcolt Orsikát.