AktuálisJó seggű nő a világ legbefolyásosabb embere Közzétette a Time magazin az évenként megjelenő listáját a világ száz legbefolyásosabb emberéről. Az összeállításban nem csak hatalommal bíró politikusok kapnak helyet, inkább olyanok, akik az adott évben nagy hatással voltak az emberiségre....
CelebCameron Diaz szülés helyett adoptálna A népszerű színésznő nem akarja, hogy a társadalmi elvárások szerint kelljen élnie az életét, és azt is fontolgatja, hogy örökbe fogad egy gyermeket.
AktuálisA semmi közepén karambolozott a világ legrosszabb sofőrje Még a sokat látott rendőrök is megdöbbentek a figyelmetlen autós balesetén, amikor a semmi közepén, az új-mexikói sivatagban egy telefonpóznának hajtott egy nő.
AktuálisFotelt hajtogatott az ágyból Egyszerűen csak otthonosabbá akartam tenni az apró albérletemet. Így született meg a fotellé alakítható habszivacs ágymatrac – mondja Csire Géza formatervező, akinek paq chair nevű találmánya tarolt a belgrádi nemzetközi dizájnversenyen.
SportBosszúért liheg Drogba Három éve is BL-elődöntőt vívott a Chelsea a Barcelonával, és Didier Drogba, a hazaiak csatára bosszúért kiált a két együttes ma esti első összecsapása előtt.
Test és lélekIllatával is hódít az angyaltrombita Kaptam egy cserépben lévő angyaltrombitát. Úgy tudom, hogy ez kerti növény, szeret terjeszkedni és hatalmasra nő. Hogyan ültethetem ki? Vagy érdemesebb lenne cserépben hagyni?
CelebBritney rekordösszegért osztja az észt Britney Spears állítólag megállapodott az X-Faktor atyjával, Simon Cowell-lel, így hamarosan a tehetségkutatóban mondja majd meg a tutit az énekeseknek.
AktuálisRossz házban razziázott a kutyagyilkos rendőr Az amerikai Michael Paxton kutyájáva játszott a kertben, mikor egy eltévedt rendőr hidegvérrel lelőtte az állatot. A hatósági személy állítja, félreértés történt, azt hitte Paxton házához riasztották.
AktuálisCsendben temették el H. Csanád áldozatait - galéria Csupán néhány helybéli, és a meggyilkolt nagymama féltestvére adta meg a végtisztességet a kulcsi családirtás négy áldozatának.
AktuálisHazájában máris kasszasiker a Torrente 4 Hét év várakozás után megérkezett a hazai mozikba a Torrente sorozat negyedik része. A világ legbárdolatlanabb magánnyomozója ezúttal 3D-ben támad.