SportArn nyerte a pekingi magyar párharcot Arn Gréta 6:2, 7:5-re legyőzte Babos Tímeát a 4,8 millió dollár összdíjazású pekingi női tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
AktuálisTucatszor szúrta meg exét A csuklóján bilincs, a kezén gézkötés volt a kecskeméti bíróságra elővezetett 36 éves kalocsai K. Róbertnek, aki szerdán késelte meg volt nejét és a kislányukat.
CelebMónika beolvasott Hajdúnak Erdélyi Mónika nem felejti el Hajdú Péternek, hogy egy éve megalázó helyzetbe hozta. Bár a Frizbi vendégeként megpróbált uralkodni ellenérzésén, végül szembesítette a műsorvezetőt keserűségével.
AktuálisNégy halott az M3-ason: Eváért is imádkoztak Eltemették Karácsondon az augusztus 21-én az M3-ason történt baleset négy áldozatát. A tragédiát a szlovák milliárdosnő, Eva V.-R. okozta, aki ittasan száguldott a sztrádán.
CelebVV Évát kifosztották Állítása szerint tegnap betörtek Baukó Éva lakásába. A szomszédok azonban nem hallottak semmit. Kivételesen. Máskor ugyanis olyan zajos a VV-hősnő, hogy a lakók ki akarják ebrudalni a házból.
AktuálisDomonyvölgyi gyilkos: rendőr fia volt a támadó Sok tartozása volt, ezért mindenáron pénzhez akart jutni S. Márk. A szakáldi exrendőr 18 éves fiát csütörtökön fogták el a kommandósok. Azzal gyanúsítják, hogy késsel támadott meg egyedülálló autós nőket, és egyiküket halálra...
CelebVV Annamari új nevet, arcot akar Ötmillió forintot követel a bíróságon VV Annamari a cikk miatt, amely azzal vádolja, hogy pénzért árulja a testét. A pénzből megváltoztatná a nevét és a külsejét, hogy többé senki ne ismerjen rá.
AktuálisNyugdíjasra vetette magát a szoknyafétises férfi Több, mint egy órán keresztül várakozott a toalett előtt, míg meg nem érkezett a “tökéletes áldozat”. A férfi ugyanis betegesen vonzódik a szoknyát viselő nőkhöz.
AktuálisExtra csokit adott, kirúgták a munkahelyéről Több öntet tett a fagyira, mint ahogy azt a főnöke elvárta volna, ezért mennie kellett a jószívű lánynak. A kirúgott kiszolgáló a bírósághoz fordult.