CelebHol lakik majd a kis királyfi vagy királylány? Miután a királyi ház bejelentette, hogy a hercegi pár babát vár, utánajártunk, milyen gyermekkora lesz a 2013 közepén megszülető kis fenségnek.
CelebEddig 40 ezren gratuláltak a szépséges modellnek Otthonában szülte meg második gyermekét Gisele Bündchen. Az amerikaifutballsztár apukának, Tom Bradynek Vivian az első lánya.
AktuálisFeldarabolta és megfőzte partnerét, mégis „megúszta” Szex közben ölte meg az áldozatát, feldarabolta a testét, a fejét pedig megfőzte. Csak három évet kapott a német gyilkos.
AktuálisMeghalt a politikus összes orvosa? Lezuhant egy katonai repülőgép a Dél-afrikai Köztársaság keleti, hegyvidéki részén. A rajta tartózkodó 11 ember feltehetőleg meghalt, köztük Nelson Mandela orvoscsoportja. A volt államfő ráadásul most kórházba került.
CelebSportos nevelésben lesz része a kis fenségnek Miután a királyi ház bejelentette, hogy a hercegi pár babát vár, utánajártunk, milyen gyermekkora lesz a 2013 közepén megszülető kis fenségnek.
AktuálisA sínekre ment meghalni a 41 éves nő? Feltehetően öngyilkossági szándékkal feküdt a vasúti sínekre Pincehely határában található pályaszakaszon egy 41 éves nő, szombaton – számolt be a teol.hu.
Sport560 millió forintot kaszáltak a fehérváriak Mivel a Videoton záró EL-csoportmeccse előtt eldőlt, hogy a csoportból a Genk és a Basel a továbbjutó, tét nélküli meccset vívtak a fehérváriak, akik így is 560 millió forintot kaszáltak.
AktuálisBotrány: zsidók hamvait keverte a festékbe a művész Egy svéd művész a majdaneki koncentrációs táborból lopott hamvakat, majd belekeverte a festékébe. A kiállítás megnyitása után derült ki, mit tett, és most már a rendőrség is nyomoz az ügyben.
CelebMeghódította a németeket a magyar nyuszilány A német Playboy címlaplánya lett Varga Alexa, aki itthon magabiztosan nyerte meg az aktversenyt.
AktuálisA nagyi padlásán volt bezacskózva az eltűnt kislány Saját nagymamája padlásán találták meg egy eltűnt brit kislány holttestét. A nagyi élettársát gyanúsítják a gyilkossággal.