AktuálisHalott csecsemőket rejthet az emberrablók kertje Halott magzatokat is rejthet annak a clevelandi háznak a kertje, ahol több mint tíz éven át három nőt tartott fogva három fivér. Egyikük fia azt szeretné, ha a brutális apa élete végéig rács mögé kerülne.
AktuálisOrbán Viktort furcsa pózban kapták le Győrött - fotó Orbán Viktor kiesett hivatalos szerepéből egy dekoratív szőkeség miatt. A kormányfô Győrben járt, ahol szemrevételezett egy rezsicsökkentő standot is. Az íveket gyűjtő hölggyel együtt.
CelebKembe Sorel már forgatni is képtelen Súlyos kötőhártya-gyulladás miatt dolgozni sem tud a sorozatszínész. Még szerelmével, Kondákor Zsófival is külön ágyban kell aludniuk, a betegség miatt.
SportAmorim: idén nem pucérkodom! Raphaelle Tervel megiszik egy üveg pompás francia bort, Eduarda Amorim azonban, a szurkolók legnagyobb bánatára, idén nem akar meztelenül futni – akkor sem, ha nyernek a BL-döntőben. A játékosok fogadalmat tettek a finálé elôtt.
AktuálisMóron máig nem enyhült a fájdalom Tizenegy év telt el a móri mészárlás óta, de a nyolc áldozat hozzátartozóinak fájdalma máig nem enyhült. Úgy érzik, mintha tegnap vesztették volna el szeretteiket. Ma egy élelmiszerüzlet áll az egykori bankfiók helyén.
CelebBalázs Klári tökön rúgta támadóját Balázs Klári a mai napig összerezzen, ha a nyílt utcán egy férfi közelít felé. Korda György felesége még lánykorában vált majdnem nemi erőszak áldozatává.
CelebAlföldi csak az X-Faktorra ér rá Külföldi tartózkodására hivatkozva nem vállalt szerepet a Heti Hetesben Alföldi Róbert. Ugyanakkor a szintén ősszel induló X-Faktorra igent mondott – néhány nullával nagyobb összegért.
CelebBródy János: Belül nőnek érzem magam Megdöbbentő kijelentést tett Bródy János. A Kossuth-díjas művész szerint hiába született férfinak, valójában női lélek lakozik benne. Feminin énje ráadásul saját neméhez vonzódik.
AktuálisPornófilmet játszattak gyerekeikkel a szülők Ép ésszel felfoghatatlan bűnnel gyanúsítanak egy Pest megyei házaspárt. A szülők szexuálisan kizsákmányolták 12, 11 és 10 éves gyermekeiket, akikkel csótányokat és emberi ürüléket is megetettek.