CelebÉletet mentett a hős, majd tragikus halált halt A férfi megpróbált egy túszként fogvatartott nőt kiszabadítani fogságából, ám az emberrabló fegyveres fejbe lőtte.
AktuálisUFO üldözte a fapados légitársaság járatát? – videó Egy utas videóra vette, amint egy villámgyorsan haladó fekete tárgy csaknem összeütközött azzal a repülővel, amelyen az illető üldögélt.
Test és lélekLakatos Levente: Szigor – Erotika férfiszemmel 2/15. rész »Én nem akarok azon rágódni, hogy mikor mond egy nő valódi nemet, vagy mikor kéreti magát. Akarjon ugyanannyira megkapni engem, mint ahogy én őt, és ezt semmiképpen ne szégyellje.«
CelebTelenovella-díva lett Eva Longoria Eva Longoria úgy döntött, hogy készít magának egy sorozatot, így lett ő a főszereplője és a producere is az NBC csatornánál forgatott Telenovella című produkciónak.
CelebNagy szerelmek: 85 évesen is más férfiakkal hancúrozott Dalí neje Salvador Dalí szokatlan házasságban élt Galával, a nála tíz évvel idősebb feleségével. Nem zavarták a nő szeretői, de vállalta érte, hogy apja kizárja az örökségéből.
CelebOrvoshoz rohant az aggódó Vajna Timi Vajna Timi szombat délutánjába némi izgalom vegyült, ugyanis imádott macskái összeszedtek valamilyen fertőzést.
AktuálisÖn nyerte az ötöslottó 1,1 milliárdját? Az ötöslottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
AktuálisMigránsok rongáltak meg egy menetrend szerinti buszt Röszkén A járművet megállítani próbáló migránsok megrongáltak egy menetrend szerinti buszt Röszkén szombaton délután.
AktuálisNézze meg a világ legviccesebb péniszeit - fotók Gondolta volna, hogy egy pénisz képes ugatni, vagy elolvadni a napon? Esetleg ön szerint is úgy van, ha ez a kis szőrös megnő, a világ egyik legnagyobb cukisága válik belőle?
AktuálisEljárás indul Gyurcsány Ferenc ellen Szabálytalanul lépte át szombaton a magyar-szerb határt Gyurcsány Ferenc Röszkén, a DK elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy szabálysértési eljárás indul ellene. Az országgyűlési képviselő az ügyben lemondott mentelmi jogáról.