AktuálisZuckerberg és Obama is Trump miatt magyarázkodik Sokan ugyanis egész másképp képzelték a választások kimenetelét.
AktuálisÁramot vezetett a kerítésbe Józsi bácsi Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia a baranyai Pellérden, ahol egy idős férfi 220 voltot vezetett a kerítésébe. A szomszédjai szerint Józsi bácsi a betörőktől fél.
CelebKét év után először aludta át az éjszakát Béres Alexandra Két gyerekkel is lehet kalandos az élet! A fitneszlady legalábbis nem panaszkodhat arra, hogy unatkozik.
SportGyárfás nem menekül sehova Egyre több pletykát hallani arról, hogy Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét szeretnék a helyéről elmozdítani. Tud róla? – megkérdeztük tőle.
CelebOpitz Barbara: Nem volt még fiúm Különleges hangjával és hajzuhatagával hívta fel magára a figyelmet az X-Faktorban a 16 éves Opitz Barbara. A jó szereplés talán meghozza a szerelmet is a magának való lánynak.
AktuálisMenyasszonya után az élettársával is végzett László Családi tragédia borzolja a kedélyeket Fancsalon. Az alig háromszáz lelkes községben egy férfi leszúrta az élettársát, majd saját nyaka köré hurkolt kötelet. László nem először ölt.
CelebVolt menedzsere bejelentette: Nótár Mary perre számíthat Esély sincs arra, hogy békésen rendezzék a viszonyukat.