Test és lélekElűzi az őszi fáradtságot a galagonya Az őszi fáradtságnak, amely „nyavalya” egyaránt érinti a gyerekeket, a felnőtteket és az idősebbeket a galagonya az egyik leghatékonyabb természetes ellenszere. A piros bogyót termő bokor levele ugyanis olyan hatóanyagokat tartalmaz,...
CelebKeringési zavar végzett Györgyivel Kiderült, mi okozta Albert Györgyi halálát. Orvosi vélemények szerint Györgyi hirtelen halálához a vélttel ellentétben nem volt köze a gyógyszereknek, és az alkoholnak. A stresszes élete, és az évtizedeken át viselt boldogtalanság volt...
AktuálisGyógyulást várnak a bevállalós betegek Bár a filmkészítők és a nagy fantáziájú írók szinte minden rosszat elmondtak már az emberen végzett gyógyszerkísérletekről, az igazság az, hogy minden medicina forgalomba kerülését pontos szabályok, hivatalos engedélyek és törvényi...
Test és lélekStressz és nehéz ételek is okozhatnak gyomorégést Többen tapasztalták már, hogy kellemetlen, égő érzés jelentkezik a gyomrukban, gyomortájon esetleg a nyelőcsövükben. Ez a fájdalom szétáradhat a szegycsont mögé, esetleg a karba is. Különösen evés után vagy fekvés közben, illetve...
CelebHajdú Péter pszichológushoz vitte Katáját Depressziós Hajdú Péter állapotos felesége. Sarka Kata a hormonok és a közelmúltban őt ért stressz miatt megállás nélkül sír, a műsorvezető már képtelen megvigasztalni ifjú feleségét. Hajdúnak nagyon fáj, hogy Katát szenvedni látja,...
Test és lélekFájdalommal jelez az egészséges szív is Úgy gondolja, hogy teljesen rendben van a szíve, néha mégis különös tüneteket észlel magán? Az egészséges emberek is tapasztalhatják, hogy egyszer-egyszer hevesebben, vagy szokatlan ritmusban kezd el kalapálni a szívük, esetleg lefekvés...
Test és lélekGyomorra támad az őszi stressz Korántsem könnyű feladat a szabadsággal és szabadnapokkal tűzdelt nyarat követően visszazökkenni a hétköznapokba. Noha az emberek többsége ugyanoda megy vissza dolgozni, ahonnan „elmenekült” üdülni, a munkahelyi tempóra sokszor...
Test és lélekMegmutatja a francia kártya a sorsfordulók pontos időpontját Az ezotériával foglalkozókat általában érdekli sorsuk alakulása. Ennek fürkészésére többféle módszer is létezik, az egyik ilyen a francia kártya jóslás. A lapok többféle jóslásra is alkalmasak: fel lehet tenni nekik egyszerű kérdéseket,...
CelebMolnár Tamás esélyt sem adott Kordának Korda Görgy állta a szavát: péntek este kihívta egy pókercsatára a magyar vízilabda-válogatottat, de arra talán ő sem számított, hogy az egyik háromszoros olimpiai bajnok, Molnár Tamás még őt is legyőzi.
AktuálisFérfitípusok, amiktől ledobják a bugyit a nők Lázba hoz, elvarázsol, megőrülök érte! Milyen férfitípus képes ezt kiváltani a nőkből? A Bors egy pszichoanalitikus és olvasói segítségével megtalálta a választ: a hat legvonzóbb típus a Művészlélek, a Kisfiús, a Macsó, a Deresedő...