AktuálisDöbbenetes kifogást talált bűntényére a rabló Elképesztő magyarázatot adott elfogásakor a rendőröknek egy amerikai tolvaj. A férfi azt állította magáról, hogy ő valójában nem is ember, hanem egy égitest.
AktuálisVendégségbe érkezett, kirabolták majd kidobták a házból A Hatvani Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy boldogi házaspár ellen. Elvették a vendégük pénzét és telefonját is.
AktuálisUndorító: 300 patkány közül menekítették ki a nőt Saját otthonából kellett kimenteni egy amerikai asszonyt. A nő lakókocsiját több száz patkány lepte el.
AktuálisBecsapta és megverte a nőket a gusztustalan chippendale fiú 150 asszonyt sikerült egyszerre kiborítania egy csaló férfisztriptízesnek. A visszataszító brit vetkőzőfiút a közönség kifütyülte, az úrnak pedig ettől annyira sérült az egója, hogy a nők közé vetette magát és tömegverekedést robbantott ki.
AktuálisTrükkös autótolvajokra csaptak le a rendőrök Egy tolvajbanda két tagját fogták meg a VI. kerületi rendőrök. Sz. Sándor és O. Emil távirányítóval blokkolta az autók központi zárát, majd elvitték a gépkocsiban hagyott értékeket. A Bors úgy tudja, hogy több banda is alkalmazza ezt a módszert.
AktuálisSíró kislánya mellett találták a meggyilkolt anyát Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy brit asszonyt. A nőt gyereke szeme láttára késelte halálra egykori szerelme.
AktuálisKutyavásár: keresik a tökéletes rendőrkutyát Az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében több szolgálati kutyára van szüksége a rendőrségnek. Ezért háromnapos kutyavásárt szerveztek.
AktuálisTréner volt a vegasi magyar bankrabló Igazi sportőrült volt H. Tamás. A Las Vegas-i bankrabló rendszeresen járt túrázni és futni, valamint sziklát is mászott. Los Angelesben személyi edzőként dolgozott.
AktuálisHajógyári ügy: a Vizoviczki-botrány rántott magával Merőben szokatlan, de ezt az interjút nem az elejéről, hanem a végéről kellett kezdenem. Onnan, hogy az egyébként büntetlen előéletű, 24 éves B. Ádámért, akit a hajógyári-szigeti gyilkossággal gyanúsítanak, épp a Borsnak adott interjúja...
AktuálisKiraboltak és megszurkáltak egy taxist Kiraboltak, majd egy késsel megszurkáltak egy taxist kedd este a fővárosban, az Örs vezér tere közelében. A mentők 20-25 perc múlva érkeztek ki a helyszínre.