Tréner volt a vegasi magyar bankrabló

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 07. 09:00
Igazi sportőrült volt H. Tamás. A Las Vegas-i bankrabló rendszeresen járt túrázni és futni, valamint sziklát is mászott. Los Angelesben személyi edzőként dolgozott.

Egyelőre nem kapott tájékoztatást a magyar Külügyminisztérium H. Tamás ügyéről. Bár az amerikai szerveknek kötelességük lenne információt küldeni az Egyesült Államokban elfogott magyar állampolgárokról, ezt egyelőre elmulasztották.

– A Los Angeles-i külképviselet a híradásokból értesült a történtekről. Felvették a kapcsolatot a Las Vegas-i rendőrséggel, de onnan a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) került az ügy. Egyelőre várjuk a hivatalos tájékoztatást. Addig nem tudunk felvilágosítást adni – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtóosztályá­nak vezetője.

Mint arról a Bors beszámolt: a 40 éves H. Tamás a hétvégén rabolt ki egy vegasi bankot, majd menekülés közben egy helyi rendőr meglőtte.

Tegnap lapzártánk után állították bíróság elé. Információink szerint H. Tamás Los Angelesben élt, ahol edzőtermet mûködtetett. Igazi sportemberként a sziklamászás és a maratoni futás volt a hobbija. Egy közösségi oldalon azt írta pár hete: 2013 a győzelemről fog szólni.

Mark újra rálőne Tamásra

Gondolkodás nélkül, ismét meghúzná a ravaszt a férfi, aki szombaton otthonában rálőtt a hozzá is betörő H. Tamásra. Mark Schwendener a helyi tévének nyilatkozott. A Las Vegas-i férfi elmondta: érezte, valami nem stimmel, ezért vette elő a fegyverét. A magyar férfit végül egy rendőr lőtte le.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.