AktuálisBrutálisan összeverte a 13 évest, elfogták Elkapták a rendőrök a 17 éves M. László Benjámint, aki a gyanú szerint olyan súlyosan megvert egy nálánál négy évvel fiatalabb kölyköt, hogy az kis híján belehalt sérüléseibe.
AktuálisMeghízott a pécsi erőszaktevő, Ny. Zoltán Legalább 15 kilót felszedett a börtönben Ny. Zoltán. A 23 éves férfi öt hónapot töltött előzetesben, eközben láthatóan kigyúrta és felhizlalta magát.
AktuálisVádat emeltek az izsáki zsaruk ellen B. Viktor és B. Csongor előzetesben várja a büntetőpert. A vád szerint az ő bántalmazásukba halt bele a sértett, B. József. Azóta két újabb rendőr ellen emeltek vádat.
CelebHivatalos: skizofrén és bipoláris zavarral küzd Bynes A színésznő viselkedés az utóbbi időkben több volt, mint furcsa. A diagnózist követően a szülei bevallották, sejtették hogy ez lehet a háttérben.
AktuálisEgy egész országot vágott át a könnyeivel az anya Cécile Bourgeon ötéves lánya, Fiona májusban tűnt el. Egész Franciaország támogatását érezhette az anyuka egészen addig, amíg be nem vallotta, ő ölte még és rejtette el gyermeke holttestét. Most mindenki gyűlöli az asszonyt.
AktuálisRoli nem tudja, hogy megölték a mamáját Még nem mondták meg a Soroksáron meggyilkolt családanya, K. Krisztina fiának, hogy az édesanyjával erőszakos módon végeztek múlt csütörtök este, amikor futni ment. A nő férjében is alig tudják tartani a lelket az ő szülei, akik Krisztit...
AktuálisLetartóztattak két nőt, mert csókolóztak Két brazil nő egy vallási eseményen esett egymásnak. Senki nem nézte jó szemmel, így bilincsbe kellett elhagyniuk a helyszínt.
AktuálisCsaládi mészárlás: megölte az anyját, az apja pedig vele végzett John és Roberta Frew élete akkor tört derékba, mikor lányuk pénteken éjjel férjével rájuk tört, és szabályosan kivégezte az anyát. Az apa válaszul fejbe lőtte a gyerekét, akinek férje közben a lány testvérét lőtte le. Természetesen...
AktuálisOrrba rúgták a nőgyógyászt a rendelőben Rátámadtak egy orvosra hétfőn délelőtt Budapesten a XX. kerületi Ady Endre szakrendelőben. Egy 42 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Nem tudni miért támadt.
AktuálisKamionnal vitte a milliós lopott holmit Több millió forint értékű konzervet, szeszes italt és háztartási berendezést fújt meg kamionjával egy 35 esztendős nyíregyházi férfi. R. Norbertet az eltűnt cuccokkal együtt találták meg.