AktuálisHallgat a rendőrség az elbaltázott DNS-ről A rendőrség súlyos hibát vétett a DNS-mintavételnél, ezért hiába szólt a genetikai vizsgálat eredménye Gy. Tibor ellen, a bírónak nem volt választása: szabadlábra helyezte a gyilkossággal vádolt férfit. A somogyi rendőrök egyelőre hallgatnak.
AktuálisSegítségnyújtás helyett posztolta a nemi erőszakot A főiskola hallgató hazafelé tanúja volt egy erőszakos közösülésnek, de segítségnyújtás helyett inkább lefotózta, amit látott, majd kitette Twitterre. Az egy sarokra lévő rendőrségre sem ment be jelenteni a dolgot.
AktuálisElőzetesben a családja kiirtásával gyanúsított baracsi férfi A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt 49 éves baracsi férfit, aki a gyanú szerint végzett feleségével és annak fiával. A férfi így állt bosszút felesége hűtlenségéért.
AktuálisBotrány: rendőri hiba miatt mentették fel a vádlottat Elképesztő fordulatot vett egy tavalyi kaposvári gyilkosság bírósági tárgyalása. Gy. T.-t, a Kaposvári Rákóczi egykori gólkirály futballistáját azzal vádolják, hogy 2012 májusában egy konyhakéssel megölte szállásadóját, egy 72 éves asszonyt.
CelebŐrizetbe vették a Rém rendes család sztárjának férjét Őrizetbe vette a rendőrség hétfőn Christina Applegate férjét. A rocksztár egy paparazzival került összetűzésbe.
AktuálisMenyét akarta kivégeztetni a kegyetlen anyós Még alkudni is megpróbált a bérgyilkosnál az a kedves anyós, aki menyét szerette volna holtan látni. Az asszony a fia feleségének ékszereit is felajánlotta a gyilkosnak, hogy minél előbb kivégezze a fiatl nőt.
AktuálisHalott csecsemő: élve született a tatai kislány Az igazságügyi orvos szakértő szerint három-négy nappal ezelőtt, élve született az a nyolc hónapos fejlettségű kislány, akit szerda hajnalban holtan találtak Tatán, hulladékgyűjtő konténerek között.
AktuálisAutópályán bolyongott a 82 éves bácsi Tatán élő édesanyjához indult látogatóba a 82 éves tatabányai férfi október 15-én délután, de eltévedt. Az M1-es autópályán kötött ki, ahol a leállósávban a forgalommal szemben ballagott Tata felé.
AktuálisCsaládirtással fenyegette a tini a kislányt Elfogott a rendőrség egy 15 éves fiút, aki hétfőn reggel kirabolt egy 10 éves kislányt Tiszaeszláron. A tinédzser megfenyegette áldozatát: ha nem ad pénzt, kiirtja a családját.
Aktuális Tanúvédelem és kétmillió jár a gyilkosokért Egy kilenc évvel, ezelőtti brutális rablógyilkosság ügyét “melegítették fel” a Bács-Kiskun megyei zsaruk. A főkapitány bruttó 2 millió forintos “vérdíjat” tűzött ki a tettesek fejére.