Hallgat a rendőrség az elbaltázott DNS-ről

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 18. 09:00
A rendőrség súlyos hibát vétett a DNS-mintavételnél, ezért hiába szólt a genetikai vizsgálat eredménye Gy. Tibor ellen, a bírónak nem volt választása: szabadlábra helyezte a gyilkossággal vádolt férfit. A somogyi rendőrök egyelőre hallgatnak.

A géntudomány jelenlegi állása szerint tavaly nyáron Gy. Tibor végzett három késszúrással idős főbérlőjével, Annuska nénivel. A Kaposvári Rákóczi egykori focistájának cipőjén megtalálták áldozata vérét, a férfi körme alatt is azonosították Annuska néni DNS-ét, az elkövetéshez használt késen pedig a focista DNS-ét. Mindez mit sem ér.

Ifkovics Béla, a Kaposvári Törvényszék bírája tárgyalta az ügyet, szerinte a rendőrség súlyos hibát követett el, amikor nem készített jegyzőkönyvet arról, hogy DNS-mintát vettek a focistától. Így azt ki kellett rekeszteni a bizonyítékok sorából. S mivel egyéb közvetlen bizonyíték nem szólt Gy. Tibor ellen, a bíró felmentette őt. A férfi szabadon távozhatott a bíróságról.

Dr. Vadász Attila, a törvényszék szóvivője tegnap lapunknak úgy nyilatkozott: a DNS-vizsgálat eredménye volt a legfontosabb bizonyíték. – Azonban más az orvostudomány és más a jogtudomány – tette hozzá a szóvivő.

– A DNS-eredmény nélkül nem lehetett megalapozott a gyanú, márpedig a szabálytalan mintavétel miatt ki kellett rekeszteni a bizonyítékok sorából. A bíróság meghallgatta a mintavételt elvégző rendőrt is, ő azonban nem tudott egyértelmű válaszokat adni a jegyzőkönyvfelvétel elmulasztásának okáról.

A Bors tegnap megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Azt kérdeztük: indult-e fegyelmi eljárás a mintavétel szabályait megszegő rendőrök ellen, van-e személyi következménye a kapitális hibának? – Ma nem tudunk válaszolni – reagált tömören Kis-Bank Mónika szóvivő, aki későbbre ígért választ.

A meggyilkolt asszony fiát elbizonytalanította az elsőfokú ítélet. – Nem tudom, mit gondoljak. A legfontosabb, hogy megtalálják anyukám gyilkosát. Aki ártatlan, azt ne ítéljék el, de a bűnös bűnhődjék – mondta a Kapos TV-nek Verner Gyula.

Az ügyészség fellebbezett a felmentés ellen, a végső döntést a Pécsi Ítélőtábla mondja majd ki az ügyben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.