Segítségnyújtás helyett posztolta a nemi erőszakot

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 18. 00:30
A főiskola hallgató hazafelé tanúja volt egy erőszakos közösülésnek, de segítségnyújtás helyett inkább lefotózta, amit látott, majd kitette Twitterre. Az egy sarokra lévő rendőrségre sem ment be jelenteni a dolgot.
Bors

A 19 éves Vance Blanc tanúja volt annak, hogy egy fiatal lány szexuálisan bántalmaznak, de a rendőrséget nem értesítette, és közbe se lépett - írja a Daily Mail. Az amerikai fiú a segítségnyújtás helyett fotót készített a bűncselekményről és posztolta a Twitteren.

Mint kiderült, a hirtelen jött népszerűség egy időre a maradék eszét is elvette, hiszen úgy tűnt, meg sem bánta a dolgot. Másnap azonban már tudta, hogy mit tett, ezért elment a rendőrségre, hogy segítsen a nyomozóknak.

A sértett állítólag nem volt magánál, amikor az egyik férfi magáévá tette, így másnap szembesült azzal, hogy valójában mi történt vele vasárnap, hiszen az interneten köszönt vissza az a fotó, amely bizonyító erejű.

Vance Blanct a közösség szerethető fiúnak ismerte, aki stabil és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.