AktuálisSzívszorító: pár órával az esküvője után halt tragikus halált A nászéjszakát már nem hálhatta el az a huszonéves tűzoltó, aki az esküvője hajnalán vált halálos lövés áldozatává. Egy furcsa dulakodás került az életébe.
AktuálisDurva: kifüstölik az elnököt, verik a kormányt Ukrajnában 700 ezren vonultak az utcára, Bangkok könnygázban úszik.
AktuálisTibor lett a második legjobb kommandós a világon Csak egyetlen amerikai tudta megelőzni Tibort, a Terrorelhárítási Központ (TEK) törzszászlósát a Floridában megrendezett világbajnokságon. A SWAT Round-up elnevezésű versenyen ismét a magyar rendôrök lettek a legjobb nemzetközi egység.
AktuálisHiába bujkált a diákot agyonrúgó harcművész Kilenc év telt el azóta, hogy T. Tamás egyetlen karaterúgással végzett egy 19 éves egyetemistával. A férfi Franciaországban bujkált, ám a múltja utolérte: a gall zsaruk elfogták őt. Hazánk egyik legkeresettebb bűnözőjét már ki is adták.
AktuálisMár sérültek is vannak a kijevi tömegtüntetéseken Megbénult az ukrán főváros központjának közlekedése, miután hatalmas tömeg vonult utcára Ukrajna EU-integrációját és az ország vezetőinek távozását követelve. Délutáni becslések már 200 ezer és 700 ezer közé tették a demonstrálók...
AktuálisHatvani iskolásokra lesett a maszturbáló kéjenc Szatír ólálkodott egy hatvani iskola környékén. A kéjenc a tanintézet mellett parkolt le kocsijával hétfőn reggel, a kora délelőtti órákban. Az autóból leselkedve önkielégítést végzett, de egy járókelő észrevette.
AktuálisSzén-monoxid-mérgezés Zalaegerszegen Már több mint hatvan embert kezelnek szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a Zala Megyei Kórházban, a zalaegerszegi jégcsarnokban szombat délután történt tömeges rosszullét után - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel.
AktuálisElőzetesben a brutális kaposvári csecsemőgyilkos Előzetes letartóztatásba helyezte a Kaposvári Járásbíróság azt a 22 éves férfit, aki ellen egy csecsemő megölése miatt indult eljárás - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
AktuálisRendőrségi helikopter zuhant a kocsmára Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra közép-európai idő szerint szombat hajnalban a skóciai Glasgowban, eddig 8 halálos áldozat van.
AktuálisKállay-Saunders-ügy: nyolc év börtön a tét Életveszélyt okozó testi sértéssé minősítették a zsaruk azt a verekedést, amibe Kállay-Saunders András is belekeveredett május végén. Ezért akár súlyos börtönesztendők is járhatnak.