AktuálisMegúszhatja a büntetést a gyilkos szamarak gazdája Nem rögzített nyomokat a rendőrség a kapun, amelyen keresztül kiszabadulhattak a magyarszecsődi szamarak, majd halálra haraphattak egy arra motorozó férfit. Egyelőre az sem bizonyított, hogy a szamarak öltek-e.
AktuálisSoroksári gyilkosság: „ön hogyan ölné meg a nejét?” Rendhagyó beszélgetésnek lehetett tanúja a Bors. A volt gyilkossági főrendőr, Kovács Lajos két órán át kérdezte a Soroksáron megölt asszony férjét, Kardos Lajost. A beszélgetés publikus részleteit a beleegyezésükkel adjuk közre.
AktuálisElképesztő helyre rejtette az asszony a fegyvert A rendőröket is sikerült meglepnie egy amerikai nőnek. Az asszony testén ugyanis nem minden napi helyen találták meg pisztolyát.
AktuálisBotrány: kiszivárogtatták a gyanúsított meztelen fotóit a zsaruk Akár börtönbe is kerülhetnek azok a rendőrök, akik azzal szórakoztak, hogy lelopták egyik gyanúsítottjuk telefonjáról az erotikus képeit és elküldözgették kollégáiknak.
SportZavarba jött rendőr hagyta tilosban parkolni a sportolót Vélhetően annyira boldog volt egy amerikai rendőr attól, hogy közös képet készítehetett Amir Khannal, hogy nem is büntette meg tilosban parkolásért a sportolót.
AktuálisSzétverték a szórakozóhelyet a rakparti lövöldözők Lövések zaja verte fel szombatra virradó éjjel a pesti belvárost. Egy ismert Belgrád rakparti szórakozóhelyen ugyanis lövöldözés támadt, miután két társaság összeverekedett. Úgy tudjuk, a berendezést is szétverték.
AktuálisGyerekek erőszakolták meg csoportosan a nőt 11 tinédzsert vettek őrizetbe a rendőrök Liverpoolban. A gyerekeket, köztük egy 15 éves lányt, azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 43 éves asszonyt.
AktuálisSzexuálisan zaklatták a diákokat egy mátrafüredi iskolában Zsaruk lepték el a mátrafüredi erdészeti szakközépiskolát, ahol zaklatták a tanulókat. A rendőrség szexuális visszaélés miatt nyomoz.
AktuálisTitkos ajtó mögött rejtegettek hamis gyógyszereket Budapesten 170 ezer házi készítésű gyógyszert és előállításukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a rendőrök a 22. kerületben. Egy embert őrizetbe vettek az ügyben.
AktuálisLövöldözés volt éjszaka a belvárosban Szombatra virradó reggel lövéseket adott le egy csapat férfi Budapest belvárosában. A rendőrség keresi a tetteseket.