CelebRékasi balesete: még veszélyes az utca Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást a rendőrség Rékasi Károly balesetével kapcsolatban. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
AktuálisKét embert ütött agyon az áram egy monori iskolában Halálos áramütés ért két munkást kedd délelőtt munka közben Monoron, egy harmadik embert életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A baleset miatt csaknem hatszáz fogyasztónál nincs áram a településen.
AktuálisNem bír magával a szexi rendőrnő A járőrlány egy éven belül háromszor került összetűzésbe a törvénnyel, holott éppen neki kellene rendet tartania az utcákon.
AktuálisKocsiban hagyták szülei a másfél hónapos csecsemőt A másfél hónapos kisbaba 20-30 percig egyedül volt a kocsiban, és sírt, amíg szülei nagyobb testvérével vásároltak. A kicsinek nem esett baja a kánikula ellenére, de a rendőrök kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak a szülők ellen.
AktuálisErika: Csikorogva jött felém a fékhibás rendőrautó Inkább az árokba hajtott Érden két rendőrnő, mintsem az előttük álló kisgyerekes anyuka autójába vágódjon. Rossz volt a fékjük, amit előtte már állítólag jelentett a kocsit vezető fôvárosi rendőrnő.
Aktuális112 menekült gyereket fogtak el Csongrádban Ötszáz illegális bevándorlót, köztük száztizenkét gyereket kapott el a rendőrség Csongrád megyében.
VéleményTízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye Ez az „emberek kormánya” a legócskább politikai hazugságok közül való, de érezni kell, hogy legtöbbünknek mindegy, milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret!
AktuálisAz Iszlám Állam elől szöktek Bicskére Németország a végső úti célja sok külföldinek a bicskei menekülttáborban. A helybéliek nem örülnek a menekültek jelenlétének.
AktuálisFriss: előkerült a súlyos cukorbeteg Rebeka A 12 éves lány hétfőn szökött meg a Heim Pál Gyermekkórházból. Most ő maga jelentkezett a monori rendőrségen.
AktuálisÖngyilkos lett egy börtönőr Szegeden Szolgálati lőfegyverével öngyilkosságot követett el egy biztonsági felügyelő szerda esti szolgálatba lépését követően a Szegedi Fegyház és Börtönben - tájékoztatta az intézetparancsnok pénteken az MTI-t.