AktuálisJól járhatnak a diákok az otthoni tanulás miatt – tovább lehet érvényes a bérletük Jelenleg még csak egy kezdeményezés indult el a Fidesz részéről, de már ez is nagyszerűen hangzik.
CelebFodor Zsóka örömmel vette fel a kínai vakcinát A színésznőtől megkérdezte a háziorvosa, hogy szeretné-e a vakcinát, ő pedig boldogan ment beoltatni magát. Tengernyi munka vár Zsókára, aki szerint oltás nélkül nem lesz normális életünk.
AktuálisFelgyújtották a kórházat, az orvosok az ablakon keresztül ugráltak ki Vizsgálat indult, hogy miként történhetett meg, hogy az egyik ápoltnál öngyújtó volt, és hogy az ügyeletes orvosok miért nem rendelték el a páciensek kimenekítését.
AktuálisFriss kutatás bizonyítja: ez a leghatásosabb vakcina a koronavírus ellen Most hozták nyilvánosságra egy friss svéd kutatás eredményeit, mely során azt vizsgálták, vajon a jelenleg fellelhető koronavírus-vakcinák közül melyik a leghatásosabb.
AktuálisMégis megkapják az igazolást? Úgy tűnik, az EU mégis elfogadná a kínai és az orosz oltást a védettségi igazolványnál Az Európai Bizottság javasolja, hogy fogadják el a két keleti vakcinát is, a tervezetet jövőhéten tárják az EU elé.
AktuálisOperatív törzs: emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma Kedden 525 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
AktuálisÖtmillió beoltott után folyamatosan javulnak a koronavírus-járvány mutatói Izraelben Ötmillió beoltott után látványosan javulnak a koronavírus-járvány mutatói Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.
AktuálisMüller Cecília: A mutánsoknak köszönhetően a vírus is agresszívebb, két harmincas éveiben járó fiatal is elhunyt a napokban Soha ennyi beteget nem ápoltak még kórházban a járvány kitörése óta.
CelebA koronavírusos Pataki Zita egyetlen mondatot sem tud elmondani köhögés nélkül Az RTL Klub időjósa napok óta küzd a koronavírussal. Pataki Zita most elárulta, hogy van és miként igyekszik átvészelni a betegséget.
CelebFutótűzként terjed a karanténhumor, itt egy gyöngyszem Mi lehetne mostanában aktuálisabb, mint egy karantén alatt írt vérbeli vígjáték a karanténról, a be- és összezártság eleven, húsba és lélekbe vágó hatásairól egy házasságban!