Az utolsó kívánsága mellett az utolsó kérése is teljesült Gyöngyi Sándornak. Miután túlélte a kisfia gyilkosait – ahogyan ő is akarta –, Bence mellé helyezte végső nyugalomra a családja.
Bosszútól vezérelve, előre kitervelten több kisebb tüzet is gyújtott az apa otthonukban azzal a céllal, hogy végezzen két gyermekével és magával mert házassága ellaposodott.
Napokig kínozta saját feleségét egy férfi – ráadásul saját gyermekeik szeme láttára. A nőre olyan rossz állapotban találtak rá, hogy képtelen volt beszámolni arról, mi is történt vele.
Beismeri, hogy ölt, de állítja: véletlenül lőtte agyon korábbi osztálytársát és annak apját a brutális kivégzéssel vádolt nyíregyházi vadász, H. Miklós. A férfi akadozó hangon kért bocsánatot tetteiért.
Amikor a jogerős ítélet után már mindenki azt hihette, hogy végre pont került a 2007-ben meggyilkolt Balla Irma-gyilkosság végére, újabb nem várt fordulatot vett az ügy. Új bizonyíték került elő, aminek hatására a Debreceni Ítélőtábla...
Két nőt is meggyilkoltak szerdán, a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján Olaszországban, ahol az elmúlt időszakban emelkedett az öngyilkossággal kísért nőgyilkosságok aránya.
Bár előtte is sok dátum ki volt tűzve, a vádlott utoljára 2017. november 20-ára ígérte barátjának a milliók visszafizetését, amivel tartozott neki. Épp aznapra, amikor Novozánszki Fanni végleg eltűnt... Vajon véletlen lenne? <p...