CelebÉletet mentett Vilmos herceg Cambridge hercege vezette a mentőhelikoptert, a társai pedig kimentettek egy tizenéves lányt a tengerből Wales északi partszakaszánál. A tinédzser a húgáért úszott be.
AktuálisEsélye sem volt a biciliző kislánynak Életét vesztette egy kislány péntek délután Jászapáti és Jászkisér között, amikor kihajtott egy előző autó elé. A mentősök hiába küzdöttek az életéért, már nem sikerült megmenteni.
AktuálisÉlve temette el a kátrány a motorost Szörnyethalt az a kínai motoros, akire egy egész rakomány forró kátrány ömlött.
AktuálisMegnyílt a föld a csecsemő alatt - fotó Szennyvízcsatornán keresztül mentették ki a babát, aki alatt beomlott a járda. Ketten meghaltak, a féléves bébi csak karcolásokkal gazdagodott.
CelebFejre ejtették a szépséges modellt A Das Supertalent című német tehetségkutatóban nem úgy sült el az egyik jelentkező produkciója, mint azt tervezte.
Test és lélekGyerekekre veszélyes ruhákat és játékokat foglaltak le Tizennégy éves korig a nebulók kapucniját nem szabad húzózsinórral tervezni, és még a nagyobbaknál is súlyosan balesetveszélyesnek számít a visszacsúszást megakadályozó kupak. Gyermekruhákat és játékokat vontak ki a forgalomból a fogyasztóvédôk.
Aktuális10 métert zuhant egy kisfiú a West Endben Súlyos koponyasérüléseket szenvedett egy hároméves kisfiú, amikor a lezuhant a WestEnd City Center első emeletéről. A baleset szemtanúi szerint a gyermeket a mozgólépcső gumiszalagja rántotta át a korlát felett.
AktuálisTényleg van a részegeknek védőszentje: átaludta, hogy átment rajta a vonat Lehorzsolta egy vonat egy férfi orrát Csehországban. A férfi részegen aludt a sínek között hanyatt fekve.
CelebA legdurvább bikini-balesetek Hollywoodból Nagy a hőség, sok a nyaraló celeb. Persze az önfeledt kikapcsolódásnak megvannak a hátulütői is. Előfordul, hogy a nagy lubickolásban az is kibuggyan, aminek nem kellene. Balesetsorozat a strandon.