AktuálisMiért titkolták el a balesetet Bozsek Márkék? Megcsúszott az úton, és egy oszlopnak csapódott autójával Bozsek Márk. A kocsiban vele volt Csordás Ákos és a Fat Phoenix-es Erdész Tamás is. Egy hétnél is tovább sikerült titokban tartaniuk a karambolt.
AktuálisSzületésnapján, szerelme karjaiban halt meg a néni Pont a születésnapján szenvedett balesetet a 65 éves Olga Rivera, akit bármennyire is szeretett volna megmenteni a szerelme, nem tudta. Hiába könyörgött az égieknek is, nem hallgatta meg senki.
CelebBréking: karambolozott Bozsek Márk Nem elég, hogy teljesen összeomlott, miután feladta a versenyt az X-Faktorban, vasárnap autóbalesetet szenvedett Bozsek Márk.
CelebOszter Sándor sebesülten is navigál Raliversenyzőként debütált a minap Oszter Sándor. A színész és társa a Mecsek Rallye-n a 000-s számú felvezető autóban vágott neki a távnak.
AktuálisMeghalt a parkoló autóban ücsörgő kisbaba Belehalt a zúzódásokba a magától gurulásnak indult parkoló autó hátsó ülésén üldögélő másfél éves kisgyerek.
VéleményVélemény: Harapdálók A pekingi rendőrökben a minap nagyon felment a pumpa. Úgy beszóltak a női sofőröknek, hogy talán maguk is belepirultak.
CelebHorrorárat fizetett két kávéért Ben Affleck A színésznek és nejének hirtelen szüksége volt egy kávéra. Annyi meg akarták szerezni a koffeint, hogy észre sem vették rossz helyre parkoltak.
SportInkább a két kerékre szavaz a világbajnok tőröző Kényelmetlenül érzi magát az autóban Boczkó Gábor. A világbajnok párbajtőröző most mégis a volán mögé ült, ám nem titkolja, a négynél jobban kedveli a kétkerekűeket.
SportFocisták autói bánják az öltözői tréfákat Nincsenek határai a focisták csínytevéseinek. Mostanában egyre nagyobb sláger a csapattársak autóinak „feldíszítése”.
CelebÖsszetört L. L. Junior vadiúj Mercedese Alig két napja volt egy Mercedes büszke tulajdonosa L. L. Junior, máris több százezer forintos kár keletkezett benne, mert rosszkor parkolt rossz helyen.