SportVettelt üldözi a balszerencse Nem vitás, Sebastian Vettelen idén átok ül. Az eddigi nyolc futam alatt jó, ha egy olyan akadt, amikor semmilyen technikai gond nem hátráltatta. A spielbergi pályán a Renault-motor hagyta cserben.
AktuálisTragédia: szörnyethalt a fiatal szépségkirálynő Bonnie Hillerből azért nem lett igazán nagy sztár, mert a családot választotta a hírnév helyett, de mást kapott az élettől. Szürke Mercedesével egy hídon karambolozott, azonnal meghalt. 27 éves volt.
AktuálisSzív megszakad, mit tettek ezekkel a cukiságokkal Naponta háromszor pelenkázza megnyomorodott, de a törődésért hálás kis kutyusait két asszony. Ingyen és bérmentve próbálják jóvá tenni embertársaik bűneit, amiket a befogadott állatok ellen elkövettek.
AktuálisApáca lett a modell Ferenc pápa miatt Ferenc pápa a hét végén Calabriában adott misét. Hívei legnagyobb megdöbbenésére egy olasz rendszámú, minden luxust nélkülöző, használt Forddal érkezett. Mindeközben egy spanyol modell az egyházfő miatt tért meg, és állt apácának.
CelebFenekére esett Karda Bea Úgy leesett a lépcsőről Karda Bea, hogy megsérült a farokcsontja. Azóta is nehezére esik az ülés – sebaj, annál inkább kénytelen a saját lábára állni a szakmában.
AktuálisHátborzongató helyen erőszakolták meg a férfit “Ha ordítasz, leszúrunk” - adta ki az utasítást a háromtagú banda a szerencsétlennek, mielőtt szexuálisan bántalmazták.
AktuálisRémisztő videó: rejtélyes szörnyet filmeztek le az erdőben éjszaka Csak nem a rég keresett rejtélyes Bigfootot, azaz Nagylábút sikerült lefilmezni az éj homályában? A Utah állambeli Sundance környékén készült videót lelkesen osztják meg az interneten a misztikus szörnyben hívők.
CelebPataky Attila: a pápát is irányítják titokban Hét-nyolc éve találkozott utoljára ufókkal – többek között erről tartott előadást Pataky Attila Egerben. Arról is beszélt, hogy Ferenc pápát is egy titkos háttérhatalom irányítja. Megtapsolták.
VéleményVélemény: Hirtelen Egy életerős, láthatóan intelligens, szemüveges férfi mosolyog a fényképről a Dumaszínház gyászjelentése alatt. Önmagát titokzatos teológusnak, művészlelkű bölcsésznek jellemezte. Évtizedekre tervezett, tanítani akart, és remélte,...
CelebSúlyos tragédiákba torkollt a hercegnők szabadságvágya Kislányként sokan ábrándoznak arról, hogy egyszer eljön értük a hercegük. Grace Kelly, Diana és Maszako számára valóra vált az álom, ők mégis szárnyaszegett madárként vergődtek az udvar szigorú szabályai között.