Újabb igazságügyi szakértő bevonását indítványozta a magyar felesége, Eszter megkéselésével vádolt marokkói férfi ügyvédje. A bíróság ennek helyt adott, ami azt jelenti, hogy a már évek óta meglevő iratot radiológus szakvéleményével ki kell egészíteni. Történt ugyanis, hogy A. Mohamedet gerincproblémák miatt koponya- és gerincoszlop MRI-vizsgálatnak vetették alá, így fény derült rá, hogy agysorvadásban szenved. Ez mentheti meg a feltételezett feleséggyilkost?

Az eredeti szakértői vélemény egyébként a november 11-i tárgyaláson vita tárgyát képezte, ugyanis a vádlott szerint az ártatlanságát támasztja alá, az ügyész szerint pedig a bűnösségét.
- Ha már a nyomozás során rendelkezésünkre álló genetikai szakértői vélemény az ártatlanságot igazolta volna, nem emeltünk volna vádat – hangsúlyozta az ügyész, mikor Mohamed felszólította a vád módosítására. A marokkói férfi tagadja, hogy a gyilkosság helyszínén lefoglalt bűnjelek hozzá köthetők. Mint arról a Bors is beszámolt, a férfit az ügyészség szerint éppen a 2,5 éves kisfiával való kapcsolattartásra érkezett Zuglóba, amikor bepattant a felesége autója anyósülésére, és mit sem törődve azzal, hogy a gyermek a hátsó ülésen ül, kioltotta Eszter életét.
Papp Eszter bírónő a vádlott értésére adta, hogy amennyiben olyan új bizonyíték adódik már a bírósági szakaszban, ami az ügyészség értékelése szerint is bizonyítja a férfi ártatlanságát, az ügyészség akár ejtheti is a vádat.
Az angol nyelven, tolmács segítségével kommunikáló vádlott a tárgyalás alatt többször megemelte a hangját. Mikor a bíró rászólt, közölte, hogy nem kiabál, ezt a félreértést a kulturális különbségek eredményezik, és kijelentette, hogy ez a normál beszédhangja. Papp Esztert többször is madámnak szólította.
A vádlott egy alkalommal munkatársunkhoz fordult a tárgyaláson:
- Mr. Média, most figyeljen! – mondta, amikor a bírónő az ő indítványára felolvasta a vádlott testvérének, a legutóbbi tárgyaláson tett nyilatkozatát.
- Sosem láttam, hogy a fivérem agresszívan viselkedett volna a családjával. Tudom, hogy liberális gondolkodású, aki hisz a feminizmusban, illetve a férfiak és a nők közötti egyenlőségben - jelentette ki a szintén Magyarországon élő testvér.

A feltételezett feleséggyilkos pszichológiai vizsgálatát végző szakértő egyébként korábban megállapította, hogy A. Mohamed szellemileg kifejezetten magasan kvalifikált, viszont érzelmei szinte nincsenek.
Kovács B. Anna, Mohamed ügyvédje a Bors kérdésére elmondta, hogy a szóban forgó, radiológia szakvélemény bizonyíthatja, hogy a vádlott a bűncselekmény időpontjában nem volt beszámítható állapotban. A vádlott védője hozzátette, hogy a bíróság a rendelkezésükre bocsátotta azt a pendrive-ot, amely tartalmazza a bűncselekmény helyszínén működő közterületi kamerák felvételeit.
- Tény, hogy az emberölés megtörtént, de kérdéses, hogy az ügyészség mennyire tudja bebizonyítani a vádlott bűnösségét. Mohamed azt állítja, hogy a valaki más a valódi gyilkos, de erre vonatkozóan egyelőre nincsenek tényszerű adataink – fejezte be a jogász.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.