„Ez volt a levegő, az élet” – így éltek vastüdővel a Baba utcában

PUBLIKÁLÁS: 2026. március 01. 18:00

Az 1950-es években egy budapesti ház falai között különleges közösség született: súlyos mozgássérült fiatalok tanultak, szerelmesek lettek, veszekedtek és teljes szívvel éltek. Ők a gyermekbénulás legsúlyosabb túlélői voltak, akiknek az életet sokszor egy vastüdő jelentette. Így éltek ők, mutatjuk a részleteket!

Az 1950-es évek Magyarországán a gyermekbénulás járványa tombolt. Sokaknál csak lázat, torokfájást és fejfájást okozott, de ritkán súlyos bénuláshoz vezetett: a kéz, a láb vagy akár mind a négy végtag lebénult, és legsúlyosabb esetben a légzőizmok is felmondták a szolgálatot. Ekkor találták fel a vastüdőt. Ilyen súlyos betegeknek adott otthont a Baba utcai ház, ahol a járvány legsúlyosabb áldozatai próbáltak élni. De vajon ők hogyan éltek a vastüdővel? Most felfedjük a Baba utcai ház titkait!

A Baba utcai ház titkai – Szerelem, harc és összetartás a gyermekbénulás árnyékában!

A Baba utcai ház szinte minden lakója vastüdővel kezdte meg bentlakását. A vastüdő egy negatív nyomással működő lélegeztetőgép volt: a beteg teste a fémhenger belsejében feküdt, csak a feje maradt kívül. A gép váltakozó nyomással „szívta” és „engedte el” a mellkast, így az orron át juttatta a tüdőbe a levegőt a vákuum segítségével. A Baba utcában ezek a gépek nem csupán orvosi eszközök voltak – életet jelentettek.

A vastüdő nagy volt… hatalmas. Amikor először megláttam, megrendültem, de aki benne feküdt, annak ez volt a levegő, az élet. És hát egyszer nagyon megvicceltek engem a betegek.

– emlékezett vissza Lutas Éva a Baba utcai ház egykori főnővére.

Gyuri egyszer megkért, hogy igazítsam meg a lábát. Benyúltam az oldalsó ablakon, ő meg nem szólt, hogy mi történik, ha kinyitjuk a vastüdő ajtaját és benyúlunk. A negatív nyomás úgy beszippantotta a kezemet, hogy majdnem ott maradt! Ő pedig kacagott. Hát, mi úgy megijedtünk… De játszottak, nem csak betegeskedtek ők

– mesélte nagy mosollyal a szemében.

Lutas Éva főnővér elmesélése szerint a Vastüdő kezdetekben mindennapos része volt a gyermekbénulásban szenvedő betegek életének. Később már sokan gége metszést kaptak és lélegeztető gépen éltek. Azonban ezek az emberek teljes, boldog életet éltek, bénulásuk ellenére is. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Baba utcai otthon nem egyszerű kórházi osztály volt, hanem egy igazi család.

Gyerekként azt hitték, meg fognak halni, ezért mindent megkaptak, és valahogy ez megmaradt akkor is, ahogy felnőttek. Akit szerettek, azt nagyon szerették. Akit nem… azt tényleg nagyon nem szerették. Ha egy dolgozó nem tudott beilleszkedni, a betegek küldték el – volt, akit még le is köpdöstek. Nagyon el voltak kényeztetve, mint a nagy gyerekek. Engem sajnos nagyon szerettek, ezért minden nap én fürdethettem őket, még akkor is, amikor nem én voltam beosztva. Mástól nem akarták elfogadni. Úgy szerettek engem, és én is őket – ezt másképp nem lehetett csinálni. Olyanok voltunk, mint egy család: összekaptunk, kibékültünk, de mindent megbeszéltünk.

– folytatta Éva a ház történetét.

A Baba utcába kerülő gyerekek általában másfél éves korban érkeztek, és sokan 50–70 éves korukig itt éltek. Tanárok jártak be hozzájuk, érettségiztek, szerelmesek lettek, veszekedtek és kiengesztelődtek. Ugyanúgy élni akartak, mint bárki más.

A szerelem a Baba utcába is beférkőzött…

Ezek a fiatalok ugyanúgy szabadok akartak lenni, boldogok lenni, szerelemre vágytak, még akkor is ha alig tudtak mozogni. A szerelem hatalmas dolog volt számukra. Emlékszem, az egyik fiú kerekesszékben, egy nagy csokor virággal ment a buszmegállóhoz, mert az okos, szép, fiatal orvostanhallgató tetszett neki.

– mesélte Éva nevetve.

Volt azonban Mária, akinek csak a szája és a szeme mozgott. És ezzel a szájjal tanult meg írni, festeni, alkotni. 1996-tól a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Egyesületének ösztöndíjasa lett. Csendéleteket, tájképeket festett. Én láttam őt férjhez menni. Utazott, ő igazán boldog volt.Egészséges emberek nem éltek olyan boldogságban, mint ő meg a férje

– mesélte Éva.

Ica pedig a Baba utca legszebb lánya volt, gyönyörű nő volt. Mindig kifestette magát. Smink, köröm, illat, ruha, pedig csak a keze mozgott egy kicsit.Ő megoldotta, nő akart lenni. Meg akarta mutatni a világnak. Gyöngyöt fűzött, horgolt. 1993-ban megismerkedett Dáviddal. Segítséget kért tőle az utcán. A segítségből szerelem lett. Huszonöt évig éltek együtt, a férfi éjjel-nappal ápolta.

– tette hozzá a főnővér, felidézve a Baba utcai ház második nagy szerelmi történetét.

Baba utca 14., a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztálya (eredetileg a Járitz-villa). Járványos gyermekbénulás következtében légzésbénulást szenvedett betegek. A képen hason fekszik Ica, a Baba utcai ház szépsége. Fotó: Markovics Ferenc

A szívemet-lelkemet beletettem. Másképp nem lehetett. Ilyen volt a Baba utcai ház. Tele élettel még úgy is hogy alig mozogtak. Nem sajnálat volt – hanem méltóság, és kölcsönös tisztelet. És annyi élet… Ma már kevesen élnek, csak azok vagyunk akik ott dolgoztak valaha.

– zárta gondolatait Lutas Éva a Baba utcai ház egykori főnővére.

További képeket itt nézhetsz meg: