"Otthagytam az állásom, hogy profi barátnő legyek - most egy óra alatt annyit keresek, mint régen egy hét alatt"

profi barátnő
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 27. 08:00
Otthagyta könyvelői állását egy 30 éves nő. Egy percre sem bánta meg, most ugyanis egy óra alatt keres annyit, mint előtte egy hét alatt.

Egy „profi barátnő” és Playboy címlapsztár egy óra alatt keres annyit, mint régebben egy hét alatt. A 30 éves Katija Cortez, aki az FHM magazin címlapján is szerepelt, Szingapúr, Bali és az Egyesült Államok között ingázik.

Fotó: Pexels

A 30 éves profi barátnő büszke arra, hogy önkéntes sterilizáláson esett át és végleg lemond a gyermekvállalásról. A Sydney-ben élő modell azt mondta: „Soha nem akartam gyerekeket. Soha.” Katija számára a döntés nem hirtelen vagy impulzív volt. Mint mondta, évekig fogamzásgátlót szedett, amelynek akár súlyos szövődményei is lehetnek amellett, hogy nem védenek száz százalékosan a nem kívánt terhességtől. Emellett pedig szeretett volna élni azon jogával, hogy rendelkezik a saját teste felett és nem hódol be semmilyen társadalmi elvárásnak. 

"Azért mondtam el, hogy önként vállalkoztam erre, mert a nők egészségéről és arról, hogy van olyan nő, aki nem akar gyereket, ritkán esik szó. És azt gondolom, az én szakmámban eleve ez a legfelelősségteljesebb döntés."

Mielőtt élete drámai fordulatot vett, Katija sokkal konvencionálisabb életet élt. Könyvelőként dolgozott, heti 600 fontnál kevesebbet keresett, és úgy érezte, ennél azért többet tartogat számára az élet. „Utáltam” – mondta.

Ami ártatlanul kezdődött, fiatalabb férfiakkal bulizva a plusz pénzért, hamarosan teljes munkaidős karrierré nőtte ki magát, amikor a hangsúlyt az idősebb, tehetősebb ügyfelekre helyezte át. Ma már teljes mértékben ő osztja be az idejét és azt csinál, amihez csak kedve szottyan. Válogathat az ügyfelek között és ma már egy óra alatt többet keres, mint könyvelőként egész héten.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.