Egy elkeseredett férfi a szakértőktől kért segítséget, miután az exe teljesen megalázta. A férfi azóta romokban hever.

"Amikor beléptem a kocsmába, a haverjaim mind kinevettek, mert egy nő, akivel szexeltem, azt mondta nekik, hogy pocsék vagyok az ágyban" - kezdte a történetét a férfi. Mint mondta 26 éves, szingli és éppen ezért élvezi is az életet. Nem szokott kihagyni egy alkalmat sem, ha szexelhet. A szóban forgó lánnyal abban a kocsmában találkozott, ahova a barátaival szokott járni. Hosszan beszélgettek, flörtöltek, majd felmentek a férfihoz.
"Hihetetlennek találtam a szexet. Csináltuk a kanapén, aztán kétszer az ágyban is, míg kidöglöttünk. Azt hittem, nagyon elégedett. Másnap ebédelni akart menni, de nekem golfmeccsem volt a haverokkal. Hívott többször, írt is, de a pályán tilos telefonálni, így nem reagáltam. Másnap este megjelent a lakásomnál. Kerek-perec megmondtam neki, hogy nem keresek hosszútávú kapcsolatot. Erre fogta magát és elment. Azt mondta, kihasználtam, és ez „tisztelettelen egy nővel szemben”. Soha nem keltettem benne azt a benyomást, hogy kapcsolatot akarok vele.
A srácok azóta folyton rajtam röhögnek. A csaj azt mondta nekik, hogy mikropéniszem van és borzalmas vagyok az ágyban. Teljesen megalázott."
A szakértő azonban megnyugtatta, hogy a barátai biztosan tudják, hogy a csaj csak bosszút állt, hiszen háromszor is szexeltek egymás után, tehát annyira nem lehetett borzalmas... Azt azonban kérdezze meg magától, vajon tényleg tiszteletlen a nőkkel? Biztos, hogy egyenesen tisztázza a nőkkel, akikkel összejön, hogy nem hosszú távú kapcsolatot keres? Mindenképpen a szex előtt közölje ezt a nőkkel, hiszen ha csak utána mondja el, valóban kihasználja őket...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.