Sok mindent megtesznek a rács mögött ülő fogvatartottak azért, hogy tiltott holmikhoz jussanak a börtön falai között. Bár a legnagyobb sláger a mobiltelefon, nem ritka, hogy drogot vagy éppen szteroidot próbálnak becsempészni a cellába. Ehhez néha egészen extrém trükkökhöz folyamodnak: volt, aki horgászbottal próbálta bejuttatni a tiltott árut, míg más társasjátékba rejtette az illegális portékát. Nos, a minap a szirmabesenyői börtön egyik lakójának sem kellett a szomszédba mennie egy kis trükközésért: a férfi ugyanis a végbelébe rejtve igyekezett a cellájába juttatni nemcsak egy mobilt, de a hozzá tartozó töltőkábelt is.

Mint kiderült, a holmikat a férfi édesanyja vitte be fiának a látogatófogadás idején, amiket egy kamu ölelés kíséretében csúsztatott gyermeke kezébe.
A szirmabesenyői objektumban a látogatófogadás végén, a fogvatartott édesanyja adta át a mobiltelefont egy imitált ölelés során. A fogvatartott a tiltott tárgyat előbb a zsebébe, majd a végbelébe rejtette el
- mondta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztálya. Bár az elgondolás kétségkívül meghökkentő, az őröket nem tudták átverni: nem elég, hogy a ravasznak hitt csere a mindenhol árgusan figyelő térfigyelő kamerák kereszttüzében történt, de a motozás közben nem csak a mobil, hanem a kábel is előkerült a rab ánuszából.
A biztonsági ellenőrzésen szolgálatot teljesítő felügyelők éberségének köszönhetően a telefon rövid időn belül előkerült, így a tiltott tárgy nem juthatott be az intézet zárt területére
- szögezték le. Kiderült, hogy nemcsak a fogvatartott, de az édesanyja is alaposan megütheti a bokáját, ugyanis a nő ellen is eljárás indult.
Az eset miatt a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás indult, amellyel elveszítheti eddig szerzett kedvezményeit és a személyes érintkezés lehetőségét biztosító látogatási jogát. A hozzátartozó felelősségét a rendőrség vizsgálja a büntetés-végrehajtási intézet rendjének megzavarása miatt
- magyarázták. Az intézet arra is figyelmeztetett mindenkit, hogy nem véletlenül korlátozták bizonyos intézményekben a személyes érintkezés lehetőségét:
- Korábban éles kritikát kapott a büntetés-végrehajtási szervezet azért, hogy bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága és rendje érdekében korlátoztuk a személyes érintkezést a látogatófogadások során. Ez az eset – és sajnos még sok más hasonló – is rávilágít arra, hogy ezek az intézkedések szakmailag indokoltak - húzták alá, hozzátéve: az ilyen és ehhez hasonló húzások ellen az intézet mindig a lehető legszigorúbb módon fog eljárni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.