Komáromi Katalin imád vezetni, ételfutárként kezdte és már 10 éve kamionozik. Nőként, egyedül jár például Ázsiába is, hajmeresztő utakon. Jelenleg egy török székhelyű cégnél dolgozik. A kecskeméti nő állandóan úton van, csak akkor látogat haza, amikor úgy jön ki a pihenőideje. A tavalyi szilvesztert például Romániában töltötte egy kamionparkolóban néhány sofőrtársával. A 44 éves nő imádja ezt az életmódot és még több országba szeretne eljutni.
„Szinte az egész Európai Uniót bejártam, szerintem nincs olyan ország, ahol ne lettem volna” – kezdte a Borsnak Katalin.
Aztán úgy hozta az élet, hogy pont Kecskeméten voltam, amikor két török kamion jött ide és az egyik kamionos török barátom rosszul lett. Bevittem a kórházba és kiderült, hogy agydaganata van, tehát ő már nem vezethet, neki repülővel kellett hazamennie. Ott volt a kérdés, hogy ki vezeti a másik kamiont. Akkor én fölemeltem a kezem, hogy én szívesen elvinném; aztán így keveredtem ki Törökországba.
Katalinnak vannak nehézségei, de imádja a szabadságot és a kamionos életet. Van, hogy napokat várakozik egy cégnél és a határátkelőknél is több napot áll.
A tisztálkodási dolgok nehezek, én egy hajmosást egy vödörben nehezen tudok megoldani, főleg télen, de mindenre van megoldás, cicamosdás és nedves törlőkendő
– mesélte Katalin, aki hűtőkamiont vezet. Kamionparkolókban, benzinkúton és hotelekben van lehetősége fürdeni.
10 éve kamionozik, amiből négy éve dolgozik török telephelyről. Jelenleg a második cégnél van, ők Ázsiába is szállítanak. Emelkedőkkel és éles kanyarokkal tarkított keskeny utakon kell haladnia, de olyan is megesett, hogy elfogyott alóla a betonút, viszont 10 év alatt még egyetlen balesete sem volt. Ha valamiért félre kell állni, többen is megkérdezik, hogy szüksége van-e segítségre. A kerékcserét sem magának kell elvégeznie.
„Sportosan vezetek, de nekem a legfontosabb, hogy betartsam a követési távolságot. Sok baleset amiatt van, hogy nem tartják be ezt. Balesetem nem volt, defektjeim voltak, de hála istennek csak pótkocsin” – meséli Katalin, aki ha defektet kap, beszól egy CB rádióhoz hasonló alkalmazáson keresztül a török barátainak, hogy segítsenek neki kicserélni a kereket és mindig ott terem valaki, hogy orvosolja a problémát.
Beszólok és mondom, hogy egy teára megvendégelnék valakit, aki kicseréli a kereket. Fél órán belül mindig jön valaki, tehát hamarabb végzünk, ha várok fél órát, mintha én nekiállok
– mondta nevetve.
Törökországban nem ritka a 4-5 méteres hó, ilyenkor vagy hólánccal megy, vagy ha olyan a helyzet nem is közlekedik.
„Éjszaka nem vezetek, mert ezeken az utakon éjszaka még nyáron sem, de télen egyáltalán nem is lehet, ha lefagy az út. Voltak olyan keskeny utak, ahol kapaszkodtam a kormányba; olyan emelkedőkön, olyan kanyarban, hogy szembe sávba kellett átmennem, lassan mentem és csak vetettem a keresztet, hogy ne jöjjön szembe senki.”
A 44 éves nő még addig szeretné folytatni a kamionozást, ameddig van hozzá kedve.
„Most érzem azt, hogy már biztonsággal el tudom vállalni azokat a részeket, amik nekem bakancslistások, mint Azerbajdzsán és Kína” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.