Máté Cerebralis Paresisben szenved. Születésekor oxigénhiányos állapotban látta meg a napvilágot, mivel nem végezték el édesanyján a császármetszést, miután leszakadt a méhlepénye. Ennek következménye a neurológiai betegség, ami kóros izomfeszességet okoz a lábaiban.
A betegségem teljesen nem gyógyítható. Kezdetben a mozgáskoordináció és az egyensúly területén okozott zavart, azonban ahogy cseperedtem, a kötött izomtónus ortopédiai torzulásokhoz vezetett
– beszél a betegségéről Máté, aki jelenleg rövid távon két mankóval, hosszú távon pedig kerekesszékkel tud közlekedni.
Sosem adtam fel. Mindig hittem benne, hogy megállítható az állapotom romlása, és teljes életet élhetek. A nehézségek ellenére a Miskolci Egyetem tanulója vagyok, és szinte minden programnak a lelkes szervezője. Rendszeresen segítek táborokban is
– folytatja a fiatalember bizakodóan. Egy költséges műtét segíthet Máténak. Állapota a hajlított járás miatt folyamatosan romlik. Az ízületei nem a megfelelő pontokon kapják a terhelést, ezért azok folyamatosan kopnak. Csak egy költséges műtéttel lehet elkerülni, hogy örökre kerekesszékbe kerüljön.
Az SDR operációt azonban Máté kora és az állapota miatt Magyarországon nem vállalták. A fiatalember hosszas utánajárás után értesült róla, hogy az Egyesült Államokban Missouri Államban található, St. Louis Children’s Hospital kifejezetten az SDR műtétre szakosodott. Itt úgy ítélték meg, hogy alacsony kockázat mellett el tudnák végezni a műtétet.
Nagyon szorított az idő. Akkor 23 éves voltam, és a felső korhatár, amíg a műtétet elvégzik az 25 éves kor volt. Még elő kellett teremteni a műtét árát, ami az utazás, a szállás és a kinttartózkodással együtt közel 20 millió forint volt
– emlékszik vissza a fiatalember, aki nagyon hálás mindenkinek, aki mellé állt a nehéz helyzetben, segítettek összegyűjteni a gyógyulásának az árát.
A műtétet 2025 júliusában sikeresen végrehajtották rajtam, azonban itt nem ért véget a gyógyulási folyamat. Most a rehabilitációra kell nagy hangsúlyt fektetem. Jelenleg Hajdúszoboszlón vagyok a Stroke Neuro Rehabon. Hat héten keresztül napi négy órát foglalkoznak velem, és bízom benne, hogy a sok munka és az erőfeszítés megteszi majd az eredményét. Személyre szabott terápiát és tréninget kapunk itt. A hosszú edzés után nagy figyelmet fordítunk a közös programokra és csapatépítésre. Nem hittem volna, hogy az első nap után már barátságok alakulnak ki. A kezelések után sem áll meg a munka, hanem kikapcsolósással folytatódik, ami egyben egy tréning is. Ilyen volt a közös szalonnasütés is, ahol mi vágtuk fel a hozzávalókat, és mozogtunk. A cél, hogy ha még segédeszközzel is, minél többet tudjak járni kerekesszék nélkül is. Ez nagyon fontos, hogy a hétköznapi, aktív életbe funkcionálisan vissza tudjak illeszkedni
– mondja bizakodóan Máté, aki nagyon bízik benne, hogy nemsokára visszatérhet Miskolci Egyetemre.
ITT tudod nyomon követni Máté sorsát!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.