Egy újságíró családját próbálták megfélemlíteni Peruban, amikor egy eddig ismeretlen tettes robbanószerkezetet hajított az udvarukba. A brutális támadás azonban meghiúsult, mert a család kutyája, egy apró spánielkeverék nem elrohant, hanem szétharapta a dinamitot. Így lett hős a kutya.
Kamera rögzítette, amint Carlos Alberto Mesias Zarate újságíró kertjébe bedobtak egy szikrázó dinamitot. A tettes fekete ruhában volt, majd elrohant az utcán.
A házigazda már szinte megszokta, hogy hasonló jellegű támadások érik, hiszen munkájából kifolyólag nem először kellett mindezzel szembenéznie.
Azonban most nem a hatóság és nem is a szomszédok siettek a segítségére, hanem kutyája.
Machis, a mindössze tizenegy kilós spánielkeverék, villámgyorsan rohant a sistergő dinamit felé. Előbb az orrával lökdöste, majd egyszerűen beleharapott a kanócba. És akkor megtörtént a csoda: a gyújtózsinór kialudt a szájában.
A hatóságok később megállapították, hogy olyan típusú robbanószerkezet volt, amelyet aknákban is használnak. Ha felrobban, a családnak esélye sem maradt volna.
Rágta, rágta, és ezzel megmentette az életünket
– mondta az újságíró, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A támadás után egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A család sértetlen maradt, de a hős kutya megsérült. Hangszálai kiégtek, így az egykor éles ugatása helyett már csak rekedt nyöszörgés hallatszik tőle. Ezzel az árral fizetett döbbenetes bátorságáért, megmentve gazdáit.
Az esetről így számolt be a New York Post.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.