„Azt hittem, csak az orrdugulástól horkolok, de az igazság ennél sokkal rosszabb”

horkolás
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 28. 17:00
Elkezdett horkolni, amit korábban soha nem csinált.

Egy kétgyermekes anyuka megdöbbent, miután az általa ártalmatlannak vélt, és az orrdugulásának betudott horkolása egy ritka és agresszív rák jelének bizonyult, amely már elkezdte pusztítani a koponyáját is.

Egy kétgyermekes anyuka megdöbbent, miután az általa ártalmatlannak vélt, és az orrdugulásának betudott horkolása egy ritka és agresszív rák jelének bizonyult (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

Az 51 éves Claire Barberynek fogalma sem volt, hogy enyhe tünetei miatt aggódnia kellene. Sőt, majdnem lemondta azt a kórházi időpontot is, amely végül megmentette az életét. A nő egy idősek otthonában dolgozott, ahol gyakran végeztek rajta Covid-teszteket, tartós orrdugulását pedig ennek tudta be. Úgy gondolta, ettől kezdett el horkolni éjszakánként.

Elkezdtem horkolni, amit korábban soha nem csináltam. Arra ébredtem, hogy a számon veszem a levegőt. Még akkor is majdnem lemondtam a kórházi időpontomat. Nem akartam senki idejét rabolni

- idézi a Mirror a családanya szavait, aki végül mégis segítséget kért.

 

Kiderült, egy ritka rákkal küzd, amely az orrüreg felső részében növekszik. A vizsgálatok egy 5 centiméteres daganatot mutattak ki, amely már elkezdte emészteni a koponyacsontját is. Egy műtéttel végül sikerült eltávolítani a daganatot, mielőtt átterjedhetett volna az egész testére. Ahhoz azonban, hogy a rák teljes egészében eltűnjön, az orvosoknak ki kellett venniük Claire úgynevezett szaglóhagymáját, ami azt jelenti, hogy végleg elvesztette a szaglását. A műtét után hat hétig kemoterápián és sugárterápián esett át. Jelenleg is megfigyelés alatt áll, de lassan már a munkába is visszatérhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.