Vannak olyan gamerek, akik élnek-halnak a horrorjátékokért, mások villával sem piszkálnák meg ezt a műfajt. Az biztos, hogy a zsáner megosztja a közösséget, azonban most itt egy formálódó alkotás, amire mindenkinek érdemes vetnie egy pillantást. Ez a Beneath the Quiet: Where It Ends, amin jelenleg Domoki Máté és Kovács Botond dolgoznak. A páros a Side Eyes Project név alatt tömörül, hogy első nagyobb projektjükben Miskolcot helyezzék a középpontba. A jól ismert városban kell valahogy túlélni a játékosnak, akire minden sarokban veszélyek leselkednek. A leírás alapján a játék központi eleme egy olyan történet, amiben a gyász, az emlékezet, valamint a félelem játssza a főszerepet.

A főhősnek meg kell küzdeni a múlt traumáival, a felszínre törő bűntudattal, valamint a nyomasztó atmoszférával, ami még mélyebbre taszít, és már úgy tűnik, hogy nincs menekvés. A játékmenet ehhez a kicsavart, kitekert fizikai és azon túli világhoz remekül passzol. A folyamatosan változó térben kell megtalálni az utat a cél felé, miközben az egyes részletek szép lassan összeállnak egy érthető és megérthető képpé. Itt nem a tűzharcon, hanem a csenden van a hangsúly, a túléléshez a megérzéseket, nem a vascsöveket kell használni.
Nehéz leírni azt, hogy pontosan mit tartogat ez a rövid, de mégis intenzív élmény. Mindenki máshogy értelmezi azt, ami kirajzolódik előtte, ahogyan A-ból eljut a B pontba, miközben a miskolci miliő egyre inkább beszippantja egy retro-modern világba. A múlt sötét, tele van iszonyattal, olyan elemekkel, amitől már azt hitte a főszereplő, hogy rég maga mögött hagyja. A műfaj rajongóinak és a gamereknek azonban nem a múltba, hanem a jövőbe kell tekintenie, ugyanis hamarosan megjelenik Steamen a program, amit már most érdemes mindenkinek a kívánságlistára pakolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.