Őrült csatát hozott a spanyol Szuperkupáért lejátszott Barcelona-Real Madrid rangadó. A szaúdi Dzsiddában lejátszott vasárnapi döntőben három gól esett az első félidő ráadásperceiben, majd a 91. percben Frenkie de Jong kiállítása adott egy utolsó esélyt a Realnak a harmadszori egyenlítésre – ez azonban már nem jött össze. A Barca sikerének titka többek között az edzője különleges sorozatában is keresendő.

A német Hansi Flick 2019 óta dolgozik vezetőedzőként a legmagasabb szinten. Azóta ez már a nyolcadik ki-ki mérkőzése volt egy rangos trófeáért, és kivétel nélkül mindannyiszor az ő csapata nyert.
A Bayern München élén 2020-ban Bajnokok Ligáját és Német Kupát, 2021-ben Német Kupát és Szuperkupát, illetve Klubvilágbajnokságot nyert; a Barcelona trénereként pedig ez már a harmadik győztes fináléja volt a tavalyi spanyol kupasorozat és Szuperkupa megnyerése után. Mindezek mellett a német sztárcsapatot két, a spanyolt egy bajnoki címig is vezette.
Flick egyébként futballistaként is szorgalmasan gyűjtötte a trófeákat; a Bayern játékosaként (1985-90) négyszeres német bajnok volt, sőt egy-egy Német Kupát és Szuperkupát is nyert.
– Nagyon büszke vagyok mindenkire, igazán jól játszottunk és uraltuk a mérkőzést. Nem volt könnyű, de csapatként küzdöttünk, nagyszerű volt ezt látni.
A Szuperkupa nagyon fontos számunkra, kivált a Real Madrid ellen megnyerve
– áradozott utóbb Hansi Flick.
A vesztes ellenoldal edzője számára persze savanyú volt szőlő, Xabi Alonso nem tudta türtőztetni magát, leszólta a kupa értékét:
– A lehető leggyorsabban lapoznunk kell és előre tekinteni.
Ez csak egyetlen mérkőzés volt, egyetlen versenysorozat és a legkevésbé fontos
– mondta Xabi Alonso.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.