A Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Sunderlanddel a Premier League 14., hétközi fordulójában. Az angol rekordbajnok nehéz helyzetben van: bár a legutóbb a West Ham ellen sikerült győzelmet aratni, Arne Slot csapata ismét hullámvölgybe került. Szoboszlai Dominik a mérkőzés után a Spíler TV-nek nyilatkozott, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt a csapat teljesítményéről.

A magyar válogatott csapatkapitányán érezhető volt a csalódottság, majd kifejtette, ő sem érti mi lehet a baj a csapatával.
Tök őszintén, nincs bennem jó érzés, mert itthon azért szebben és sokkal jobban kéne játszanunk, és sokkal jobban tudunk is játszani. Megvannak a játékosaink hozzá, megvan a minőségünk hozzá, megvannak a szurkolóink hozzá, megvan minden hozzá, hogy egy ilyen mérkőzést három ponttal zárjunk.
- mondta Szoboszlai Dominik, majd így folytatta:
"A West Ham elleni meccset sem mondanám gördülékenynek, ott is végigküzdöttük az egész meccset, és sokáig azért 1-0 volt. Az utolsó pár percben sikerült még egy gólt szereznünk, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban volt gördülékeny mérkőzésünk" - nyilatkozta a Liverpool-sztárja, aki szerint minden meccsen csak a győzelem az elfogadható ha a Liverpool számára. "
Most ezt tudjuk magunkkal vinni, hogy nem estünk össze és tudtunk válaszolni. Folyamatosan nyomtunk, helyzeteink voltak, beadások, szögletek, és a végén sikerült az egy pontot is megtartani. Ha a Liverpoolban játszol, akkor minden meccsen csak a győzelem elfogadható.
- zárta Szoboszlai, aki a Spíler Tv-nek adott nyilatkozatát az Origo vette észre.
Az éles szemű rajongók kiszúrhatták, hogy a mérkőzés után a magyar focista átlépte a 4 millió követőt Instagramon.
Szoboszlai oldala egyre csak növekszik, és mióta a szurkolók őt sejtik a Liverpool leendő csapatkapitányának, a szurkolók valósággal megrohamozták a profilját.
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.