Lehet, hogy az utolsó Dárdai is eltűnik a Hertha Berlin focicsapatából. A klublegenda Dárdai Pál már egy éve nem vezetőedző, fiai közül Palkó és Bence eligazolt, egyedül Márton maradt. Most azonban úgy tűnik, egyre jobban fogy a levegő körülötte is. A válogatott védő először nem került be a kezdőcsapatba a szezonban.
A német Bundesliga másodosztályában a Hertha Berlin a harmadik fordulóban Darmstadtba látogatott. Az előző két fordulóban lecserélt magyar védő ezúttal a kispadon kezdett, ez is jelzi, hogy eddig nem voltak elégedettek a teljesítményével. A 67. percben csereként állt be, de a csapat vele sem tudta megszerezni a szezonban az első győzelmét. A Hertha két döntetlennel és egy vereséggel áll három meccs után.
Augusztusból még van egy hét, nem kizárt, hogy ezidő alatt csapatot vált Dárdai Márton. A napokban egy berlini lap azt írta róla, hogy kevésbé megbízható a teljesítménye és eljárt felette az idő. Utóbbi azért furcsa, mert a fiatalember még mindig csak 23 éves.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.