Ismét naplementében indul majd a futás a repülőtéren

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 18. 10:18

Idén is birtokba vehetik a sportolók szeptember első szombatján (szeptember 2-án) a budapesti repülőtér 1-es futópályáját. Az immár hagyománynak számító, 11. Runway Run a tavalyi siker után, ismét a naplementében indul, a nevezési lehetőséget pedig a korábbinál szélesebb körben nyitja meg a szervező Budapest Airport.

Forrás: Budapest Airport Zrt.

A sportesemény az elmúlt 10 évhez hasonlóan idén is nemes célt szolgál; a nevezési díjakból befolyt teljes összeggel a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását segítő SUHANJ! Alapítványt, valamint egy beteg gyermekek gyógyulását segítő alapítványt segít majd a verseny. Az adományok összege a verseny első, 2013-as megrendezése óta meghaladta a 90 millió forintot.

A helyszín a budapesti repülőtér lezárt 1-es futópályája lesz, ahol 100 fő számára biztosított a kényelmes futás. A versenyre online lehet regisztrálni, méghozzá 3 korcsoportban, azon belül is több távra. És ami plusz, hogy az indulók kapnak egy felkészülést segítő hathetes edzéstervet, amelyet az regisztrációt követően kapnak meg.

Forrás: Budapest Airport Zrt.

A nevezési díjakból befolyó összeget idén is száz százalékban jótékony célra fordítják. keretes

A 11. Runway Run-on az alábbi kategóriákban lehet nevezni:

♦ Felnőtt
Női vagy férfi 5 km
Női vagy férfi 10 km

♦ Gyerek
6-8 éves korosztály: 1 km
9-11 éves korosztály: 2 km
12-14 éves korosztály: 2km

♦Öröm Futás
Szülők és 14 éves vagy annál fiatalabb gyerekek: 1 km

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.